Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
www.megosz.org
  • 2021-ben Támba Miklós lett az Év Agrárembere

    A cikk dátuma május 24th, 2022 Duska József Nincs hozzászólás

    Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett pedig a közjóért is sokat tesznek.

    A szervezők 2021-ben ismét tíz kategóriában keresték az Év Agráremberét, ezek az Agrárinnováció, Agrárgépészet, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar, Fenntartható gazdálkodás, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet, Növényvédelem és a Szántóföldi növénytermesztés.

    Az év agrárembere díj fővédnöke ezúttal is Dr. Nagy István agrárminiszter volt, aki a gálán személyesen nem tudott részt venni, ezért rövid videóüzenetben köszöntötte a szervezőket és a résztvevőket. A díj egy egész életművet értékel, de a társadalmi felelősségvállalásban is példát mutat. Büszkék vagyunk a magyar vidékre és a díjazottakra.

    Ezt követően az Agrotrend Csoport tulajdonosa köszöntötte a résztvevőket és a kategóriagyőzteseket. Az Év Agrárembere kitüntető díj az egyetlen független és magán díja az agráriumnak, hagyományteremtő rendezvény, s az elmúlt 8 év igazolja e kezdeményezés sikerét, hangsúlyozta. Idén is 10 kategóriagyőztest választott a zsűri, s a sorukból kerül ki a fődíjas – mondta Mátrai Zoltán, a gálaest főszervezője.

    Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke a mezőgazdaságban alkotó embereket méltatta. Az összefogás a szakmai szervezetek mellett a gazdatársadalom egyik előmozdítója is, ami a mezőgazdaságban dolgozók presztízsét is emeli.

    A díj fő támogatója a Marton Genetics. A cégcsoport vezetője Sándorfy András szerint a hazai agráriumnak már nagy szüksége volt egy olyan elismerésre, mint az Év Agrárembere díj. E díj alulról táplálkozik, és már hétszer bizonyított ez a rangos megmérettetés, a gazdatársadalom figyel rá, így megtiszteltetés a rendezvény támogatása, hangsúlyozta.

    Az agrárminiszter távollétében a szaktárcát dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár úr képviselte. Ez az esemény méltó elismerése a magyar gazdáknak, húzta alá a politikus. Fontosak a győztesek és büszkék vagyunk rájuk. Ők azok az alapok, akikre a társadalom a mostani, nehezebb időkben is támaszkodhat.

    Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke zárta a köszöntők sorát, aki köszönetet mondott a gazdatársadalom elismeréséért. A vidék összefogása és fejlődése pedig a mezőgazdaság nélkül elképzelhetetlen, hangsúlyozta.

     

    Az Év Agrárembere megmérettetés Életműdíját a Groupama Biztosító Zrt. támogatta. A biztosító képviseletében Baranyi Szabolcs igazgató is köszöntötte a résztvevőket.

     

    2021-ben az Életműdíjban prof. Dr. Nagy János, a Debreceni Egyetem tanára, az MTA doktora részesült, aki kiemelkedő szakmai tudásával, lelkiismeretes és áldozatos életével valódi példakép. Fő kutatási területe a kukoricakutatás, a talajművelés, a műtrágyázás, a növényszám és az időjárási tényezők értékelése a növénytermesztésben

    A 2021-es Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriagyőztesei:

     

    Agrárinnováció: Dr. Lendvai Csaba

    A kategóriát támogatta az Itineris Kft.

     

    Agrárgépészet: Szalai László

    A kategóriát támogatta a Farmgép Kft.

     

    Állattenyésztés: Szabó József

    A kategóriát támogatta a Bonafarm Mezőgazdaság

     

    Feldolgozó-élelmiszeripar: Giacomo Pedranzini

    A kategóriát támogatta a Master Good Kft.

    Fenntartható gazdálkodás: Támba Miklós

    A kategóriát támogatta a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.

     

    Fiatal gazda: Kostyál Etelka

    A kategóriát támogatta az RWA Magyarország Kft.

     

    Jövő agrárszakembere: Peitler Szilárd

    A kategóriát támogatta a Progress Promotion Kft.

     

    Kertészet: Roszik Attila

    A kategóriát támogatta a DélKerTÉSZ, a Délalföldi Kertészek Szövetkezete

     

    Szántóföldi növénytermesztés: Vancsura Kornél

    A kategóriát támogatta az Alba Milagro Hungary Kft.

     

    Növényvédelem: Vaszily Zsolt

    A kategóriát támogatta az Alfaseed Kft.

     

    2021-ban Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese a zsűri titkos szavazása alapján Támba Miklós lett.

    Az Erste Bank különdíját idén Vancsura Kornél kapta.

     

    A 2021-es megmérettetésen egy újabb különdíjjal gazdagodott az elismerések sora. A Bayer Hungary Kft. jóvoltából egy Innovációs különdíj is átadásra került, melyet Roszik Attila vehetett át.

     

    A közönségdíjat az Agrármarketing Centrum támogatta, a jelöltekre pedig az Év Agrárembere oldalon lehetett szavazni. A közönségdíjat ezúttal Roszik Attila nyerte el dr. Lendvai Csabát és Vaszily Zsoltot megelőzve.

    Gratulálunk a győzteseknek!

    agrotrend.hu 

  • Év erdésze verseny: a Mecsekerdő szakembere lett az ország legjobbja

    A cikk dátuma május 23rd, 2022 Duska József Nincs hozzászólás

     

    Aev_erdesze_2022_2z Országos Erdészeti Egyesület által kiírt Év erdésze verseny 2022. évi országos döntőjének házigazdája a Pilisi Parkerdő Zrt. volt. A területi válogató versenyek győztesei, május 18-19-én mérték össze szakmai tudásukat, a Bajnai Erdészet kezelésében lévő Gyarmatpusztán – írja az OEE.

     

    Idén 14. alkalommal rendezték meg az országos döntőt, ahol 20 versenyző mérte össze tudását. 19 állami erdőgazdaságot képviselő szakember és egy Erdélyből, Székelyföldről érkezett erdésztechnikus kolléga (versenyen kívül) vetélkedett az elméleti és számos terepi versenyszám sikeres megoldását igénylő Év erdésze 2022 kitüntető címért. A döntőt megelőzték a helyi válogató versenyek, ahol több mint 200 erdésztechnikus versengett a döntőbe kerülés jogáért.

    A szakmai rendezvény fontos küldetése az erdész hivatás társadalmi és szakmai elismertségének növelése. Célja, hogy a résztvevők szaktudása a felkészülés során gyarapodjon, a szakmát művelők közötti barátságok pedig tovább erősödjenek. A versenyre az erdőgazdálkodásban dolgozó, felsőfokú erdészeti képesítéssel nem rendelkező erdésztechnikusok jelentkezhettek.

    Az országos döntő eredményhirdetése május 19-én a Pilisi Parkerdő Zrt. Gyarmatpusztai vadászházában volt, ahol az Országos Erdészeti Egyesület képviseletében Andrésiné dr. Ambrus Ildikó technikus alelnök, illetve a házigazdák nevében Reinitz Gábor az erdőgazdaság vezérigazgatója adta át a díjakat. Rajtuk kívül Csór Attila a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője, a verseny szakmai főszervezője és Tóth Zoltán a versenynek helyszínt biztosító Bajnai Erdészet vezetője volt jelen.

    Az egyes versenyszámok első helyezettjei oklevelet, illetve az Andreas Stihl Kft. és a Grube Kft. által felajánlott tárgyjutalmat kaptak.

    Az összetett versenyben dobogós helyezést elért versenyzők a díjaikat a kárpát-medencei erdészek kiemelkedő országos rendezvényén, a Gödöllőn megrendezésre kerülő 152. OEE Vándorgyűlésen, június 30-án, az Ünnepi Közgyűlés keretében vehetik majd át.

    Gerner László, az Év erdésze (fotó: OEE)

    Gerner László, az Év erdésze (fotó: OEE)

    Eredmények, összetett verseny:

    • I. helyzett: GERNER LÁSZLÓ, a Mecsekerdő Zrt. erdésze, aki ezzel 2022-ben az Év erdésze cím birtokosa lett.
    • II. helyezett:BAKTI PÉTER, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdésze.
    • III. helyezett: Horváth Flórián, a TAEG Zrt. erdésze.

    Eredmények, az egyes versenyszámok győztesei:

    • 1. Az összetett szakmai írásbeli feladatsor, a felismerés, valamint a golyós lövészet versenyszámok győztese: BAKTI PÉTER, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdésze
    • 2. Az erdőfelújítás leírása és az Élőfakészlet meghatározása körlapösszeg mérésével versenyszámok győztese: PAPP JÓZSEF, a Gyulaj Zrt. erdésze
    • 3. Az állományleírás versenyszám győztese: DÉVAI LEVENTE, az Ipoly Erdő Zrt. erdésze
    • 4. A famagasság és fatérfogatbecslés, valamint a rönk- számbavétel versenyszám győztese: BÁTHORY PÉTER, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. erdésze
    • 5. A gyérítésjelölés és a választékolás versenyszámok győztese: GERNER LÁSZLÓ, a Mecsekerdő Zrt. erdésze
    • 6. A készletgondozó használat jelölése, a sarang számbavétel, és a koronglövészet versenyszámok nyertese: PÉTER KRISZTIÁN, a SEFAG Zrt. erdésze
    • 7. Az erdőkár becslés versenyszám győztese: NÁNÁSI ZSOLT, a VADEX Zrt. erdésze
    • 8. A távolságbecslés és trófeaminősítés: KOVÁCS KRISTÓF, a Kaszó Zrt. erdésze.

    A Pilisi Parkerdő Zrt., az OEE 152. Vándorgyűlése során átadásra kerülő különdíját, a gyérítésjelölés versenyszámban: GERNER LÁSZLÓ, a Mecsekerdő Zrt. erdésze, a készletgondozó használat jelölése versenyszámban, PÉTER KRISZTIÁN, a SEFAG Zrt. erdésze nyerte.

    Andrási Zsoltnak, versenyen kívül indult erdélyi kollégának külön köszönet jár, hogy ismét részt tudott venni a megmérettetésen és tanúbizonyságot tett felkészültségéről. Az összesített eredménye alapján alig néhány ponttal maradt csak el a harmadik helyezett pontszámától.

    FORRÁS: (Országos Erdészeti Egyesület) ERDŐ-MEZŐ ONLINE

  • Fenntartható Fagazdálkodási Kerekasztal

    A cikk dátuma május 9th, 2022 Duska József Nincs hozzászólás

    Második alkalommal tartotta meg a Soproni Egyetem az általa létrehozott Fenntartható Fagazdálkodási Kerekasztal beszélgetést. A szakmai fórum célkitűzése, hogy a teljes termékláncban gondolkodva, az erdőtől, mint alapanyagot termelő erőforrástól, a faipari termékek előállításán keresztül azok felhasználásáig összekapcsolja az erdő- és fagazdálkodás összes szereplőjét, vagyis mindazon kutatással, fenntartással és felhasználással foglalkozó állami és piaci szereplőt, akiknek a tevékenysége az erdőkre, mint természeti erőforrásra támaszkodik.

    A második alkalommal a Föld Napjához kapcsolódóan megrendezett párbeszéd célja az volt, hogy a kutatók mellett piaci szereplőkből és a szakmai szervezetek képviselőiből álló résztvevői kör feltérképezze és összeillessze az erdőkkel kapcsolatos ágazatok egyéni fenntarthatósági törekvéseit, és megteremtse egy a gyakorlatban megvalósítható körkörös fagazdálkodási modell alapjait. A fórum legfontosabb eredménye annak megfogalmazása volt, hogy az egyes ágazatok szükségesnek ítélik az egységes irányítást és a közös marketingtevékenység kidolgozását.

    Az ősszel rendezett első Fagazdálkodási kerekasztalon már egyértelműen kirajzolódott az igény a közös gondolkodásra. Az ismét a Soproni Egyetem Ligneum épületében tartott második ülésen a fagazdasági ágazat minden szegmensét átfogó egységes szabályrendszer megalkotását és a fafelhasználás közös népszerűsítését szorgalmazták a résztvevők.

    A fagazdasági szereplők korunk egyik legfontosabb üzenetét közvetíthetik, ugyanis az erdőgazdálkodás és a faipar más ágazatokhoz képest magas fenntarthatósággal rendelkezik, hiszen megújuló alapanyagot használ. A fa újratermelhető, emellett egyre magasabb az újrahasznosítási aránya.

    A résztvevők ezért megállapodtak abban, hogy a tudásmegosztást és a közös megoldáskeresést szolgáló kerekasztal sorozat következő témája az egységes marketingtevékenység alapjainak lerakása lesz.

    forrás: SOE

  • Meghívó a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége 2022 évi Közgyűlésére.

    A cikk dátuma május 5th, 2022 Duska József Nincs hozzászólás

    Tisztelt Tagtársunk!

    Tisztelettel meghívom Önt, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) 2022. évi Közgyűlésére. Értesítem, hogy az Elnökség a 2021. évi mérlegelfogadó, Közgyűlését  május 26-án (csütörtökön) 10:00 órára hívja össze a 1021 Budapest, Budakeszi út 91. szám alatti Erdészeti Információs Központ  tanácsteremébe.

    Napirend:

    1. Az Elnökség beszámolója a 2021. évről (Mocz András elnök)
    2. A Felügyelő Bizottság jelentése a 2021. év gazdálkodásáról (Könnyű István FB elnök)
    3. A 2021. évi mérleg ismertetése, elfogadtatása (Duska József ügyvezető elnök)
    4. 2022. évi költségvetési terv ismertetése, megvitatása, jóváhagyása (Duska József üv.elnök)
    5. MEGOSZ tagság revíziója (kizárandó tagok listájának ismertetése) (Duska József üv.elnök)
    6. Egyebek

    Az Elnökség határozatképtelenség esetén a megismételt mérlegelfogadó Közgyűlését azonos napirenddel 2022. május 26-án 10:30 percre hívja össze, azonos helyszínre. A megismételt mérlegelfogadó Közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

    A jelen meghívó kézhezvételétől számított 8 napon belül várjuk a MEGOSZ Titkárságára írásos (levél, e-mail) javaslataikat esetleges újabb napirendi pontokra.

    A csatolmányban összefoglaltuk a legutóbbi Közgyűlés óta eltelt időszak legfontosabb történéseit, eredményeit.

    Az eredményes érdekképviseleti munkához jól működő, stabil anyagi háttérrel rendelkező szövetségre van szükség, ezért kérem tagtársaimat, ha még nem tették, rendezzék tagdíjukat.

    Kérem, hogy a Közgyűlésen való részvételi szándékát 2022. május 23-ig jelezze a MEGOSZ titkárságon a megosz@megosz.hu, vagy a 30/413-9793 elérhetőségek egyikén.

    Budapest, 2022. május 5.

    Tagtársi üdvözlettel az Elnökség nevében:

    Mocz András

    elnök

  • Fakitermelés, növedék, intenzitás 2005-2020., fafajcsoportok 2022.05.03.

    A cikk dátuma május 4th, 2022 Duska József Nincs hozzászólás

    Érdekes a bruttó fakitermelés változása a 2005-2020. időszak 16 évében. Különösen, ha fafajcsoportonként külön-külön és a növedékkel összevetve vizsgáljuk. Figyelemre méltó e múltbeli adatok áttekintése. Igazán érdekes lenne prognózis ugyanerre, amire viszont szerkesztőségünknek sajnos nincs lehetősége.

    .

    .

     

    Az NFK honlapján a “Magyarország erdeivel kapcsolatos adatok” lapon találhatjuk a Fafaj(csoport) statisztikák között Növedék és a Fahasználat xlsx táblázatokat. Alábbiakban a sok számot igyekeztem grafikonokkal szemléletesebbé tenni.

    Az összes bruttó fakitermelés 2020-ban volt a legalacsonyabb e 16 év alatt. Nyilván erre jelentős hatása volt az az év elején indult vírus pandémiának. Ugyanakkor már 2011. óta összességében enyhén csökkenő volt a hazai bruttó fakitermelés.

    Ha nem halmozott grafikont használok, hanem a fafajcsoportok vonalait külön külön ábrázolom, jól látható, hogy az akác a legnagyobb mennyiséget adó fafajunk, de kitermelése 2011. évi szinthez képest 2020-ra mintegy 0,5 millió m3-rel alacsonyabb. Ugyanakkor több más fafaj(coport)nál is a már régebb óta tartó csökkenés figyelhető meg. (Fenyő, tölgy, cser, gyertyán.) A bükk esetében a 2009. évi természeti csapások miatti kitermelési kiugrás látható 2010-ben.

    A növedék így összességében lényegében változatlan a teljes ciklusban. A 2006. évi hirtelen visszaesés feltételezem, hogy valamilyen statisztikai módszertani változás következménye lehet. Növedék terén a természet nem valószínű, hogy ilyesmire képes lenne szinte minden fafajcsoportnál egységesen. Minden esetre a növedék lényegesen több, mint a kitermelés.

    A növedéket fafajonként külön-külön ábrázolva látható, hogy az akác e téren is az első helyen van. Az időszak közepétől kitermelésben harmadik tölgy növedék mennyisége is másodikként magasan fölötte van a többi fafaj(coport)énak. A fenyő növedéke végig határozottan csökkenő. A cser, az egyéb keménylombos és a hazainyár növekvő évi növedéket mutat, a nemesnyár évi növedéke ugyanakkor csökken, míg a többi fafaj(csoport) lényegében változatlan.

    Most nézzük összesen, majd egyenként az egyes fafajok évi növedékét és kitermelését, illetve az ebből számított kitermelési intenzitást.

    Az időszak elejeit mintegy 10%ponttal magasabb intenzitás váltotta, ami bizonyára a vírus okozta szervezési és termelési problémák miatt eshetett vissza 2020-ra.

    Tölgy esetén a kitermelés és annak egyébként is alacsony intenzitása is folyamatosan csökkent e 16 év alatt.

    A cser kitermelése is lényegében folyamatosan csökkenő, a termelés intenzitása ugyanakkor lényegesen meghaladja a tölgyét, annak mintegy duplája.

    Bükknél e rajzon még jobban látható a már említett 2011. évi termelési kiugrás, amikor az egyébként normális évi mennyiségnél többet kellett az erdőből kihozni, így kicsit 100% fölé ment az intenzitás, megy az időszak legelejét kivéve 80% körül ingadozott.

    A bükkhöz képest mintegy fele mennyiséget adó gyertyán kitermelése az időszak alatt végig csökkent. Ennek intenzitása az időszak elején 90% fölötti, sőt 2006-ban 100% is volt. (Ebben közrejátszhatott a növedék számítási módszertan valamilyen változása is.) Az időszak második felére azonban az intenzitás 80% környékére, sőt az alá esett vissza.

    Íme a legnagyobb kitermelési mennyiséget adó fafajunk. Az akác kitermelése 2011-ig növekvő, majd azóta csökkenő. Ugyanígy mozgott az intenzitás is. Különösen e fafajnál érdekes lenne állami és nem állami (többnyire magán) bontásban is megnézni ezen adatsorokat. A magas magán részarány, ezen belül a gazdálkodó nélküli erdők működési viszonyainak és az ezekre vonatkozó játékszabályok változásainak is hatása lehetett az alacsony és csökkenő kitermelési intenzitásra.

    Az egyéb kemény lombosok növedékének kimutatásánál is volt valami furcsaság 2006-ban, de ez mára már feltehetően közömbös. Az évi növedék folyamatosan egyre nagyobb, amivel szemben alacsony intenzitással, de a kitermelés is folyamatosan emelkedik.

    A nemesnyár évi növedék mennyisége folyamatosan csökken. Ez nem túl jó jel azon vállalkozások részére, melyek ezen fafaj feldolgozására szakosodtak. Sőt a kitermelés az időszak mintegy közepe óta jelentősen meghaladja az évi növedékét, s így az intenzitás a 120%körül alakult (!!). A kitermelés még az erős visszaesést mutató 2020-ban is fölötte van a növedék mennyiségének. Ez nem fog jóra vezetni az e fafajt fogyasztók számára, ebből már 5-10 éven belül is komoly problémák lehetnek.

    A hazai nyár évi növedéke ugyanakkor gyors és folyamatos emelkedést mutat, 2020-ra utolérte azt a mintegy 1 millió m3-es szintet, ahonnét a nemesnyár csökkenni indult. A hazainyár fakitermelése ugyanakkor csak enyhén emelkedett az időszak közel végéig, amikor pedig hirtelen visszaesést mutatott. (Mintegy negyede a nemesnyár fakitermeléshez képest.) A kitermelés intenzitása végig alacsony, 30% körüli.

    A legkisebb (évi 50 e m3 körüli) kitermelési mennyiséget adó fafajcsoport emelkedő, majd visszaeső kitermelési intenzitással. Az évi növedék mennyisége végig csökkenő az egész időszakban.

    Fenyő erdeink évi növekménye folyamatosan csökken. A 2005-től csökkenő kitermelés növekedésbe váltott, de 2014-től a lehetőségekhez közel haladva (90% fölötti intenzitással) újra a csökkenés a jellemző.


    Amennyire tudom, az erdészeti hatósági nyilvántartási adatok alapján a fenti fafajcsoportokra az előttünk lévő 5-10 évre, de lehet, hogy nagyobb időtávra is előre számítható a várható növedék mennyisége. Meg talán becsülhető a várható bruttó fakitermelésé is. (Abból már lehet következtetni tényleges piaci árualapra, a nettó fakitermelésre.) Sőt nyilván állami és nem állami (lényegében magán) és valamilyen területi bontásban is el lehetne követni e számításokat. Ezek közzététele pedig igen nagy segítség lehetne a közép-hosszabb távra is stratégiai terveket készítő hazai fát fogyasztó vállalkozások részére.


    Forrás: FATÁJ-online

    Az említett adatforrások alapján készítette és közzétette: Mőcsényi Miklós
    Ha bármi hiba lenne gondolatmenetemben, örömmel veszem az észrevételeket.

    Kapcsolódó:
    A nettó fakitermelés elmúlt 20 évi alakulása (FATÁJ 2020-11-19)
    Bruttó fakitermelés 1996-2019. (FATÁJ 2020-08-31)
    Bruttó fakitermelés 1996-2018. fafajonként (KSH) (FATÁJ 2019-08-23)
    Erdőterület és élőfakészlet 2018. (2019-08-23)

  • JOGOSULT ERDÉSZETI SZAKSZEMÉLYZET KÉPZÉST INDÍT AZ NFK

    A cikk dátuma május 4th, 2022 Duska József Nincs hozzászólás

    Tisztelt MEGOSZ Tagok!

    Tisztelt Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet!

    Az alábbiakban olvashatják a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztály által kiadott tájékoztatót a kreditpontok érő képzésekről.

    A jogosult erdészeti szakszemélyzet kreditpont gyűjtési kötelezettségének segítése érdekében a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) Erdészeti Főosztály 2022. májusában is tart kettő online válaszható kiegészítő képzést, tartalmuk megegyezik a márciusban és áprilisban megtartott képzésekével.

    Cím: Erdészeti szakirányításhoz kapcsolódó ügyintézés I.

             Erdészeti szakirányításhoz kapcsolódó ügyintézés II.

    Az első képzést 2022. május 18-án, a második képzést 2022. május 19-én tartjuk.

    A képzéseket azoknak ajánljuk, akik korábban nem vettek részt ezeken a képzéseken. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy-egy képzésen történő részvételért csak egyszer írható jóvá kreditpont (tehát aki korábban már részt vett ezeken a választható kiegészítő képzéseken, azok részére az ismételt részvételért nem adhatunk kreditpontot)!   

    Meghirdetett képzéseink célja az erdészeti szakirányítói tevékenység segítése a mindennapi közigazgatási ügyintézésben. A különböző típusú formanyomtatványok kitöltése, az azok során előforduló leggyakoribb hibák kerülnek bemutatásra. Az erdészeti szakirányítók szerepe, kötelezettségei illetve működési feltételei, a körzeti erőtervezéshez és az erdőtérkép használatához kapcsolódó ismeretek, az adatszolgáltatás rendje is ismertetésre kerül.

    A választható kiegészítő képzésekről további információk az NFK honlapján, a https://nfk.gov.hu/Valaszthato_kiegeszito_kepzesek_listaja_news_944 oldalon találhatók.

    A meghirdetett képzésekre történő jelentkezés és a képzés elismerésének feltételei részletesen a Képzés alapadatai, tematikája feliratra kattintva megjelenő tájékoztatóban olvasható.

    Az NFK egy-egy napra max. 100 fő jelentkezését tudja befogadni. Jelentkezni a meghirdetett képzés időpont előtti 10. napig lehet. Minimális létszám 30 fő.

    Részvételi díj: 10.000 Ft.

    A képzések elfogadott teljesítése esetén a résztvevők 20-20 kreditpontot kapnak.

     Aki 2020. július 1-én az erdészeti szakirányítói névjegyzékben középfokú végzettségű, kizárólag szakfeladatokat ellátó jogosult erdészeti szakszemélyzetként szerepelt, annak a jelenleg hatályos 244/2020. (V. 28.) Korm. rendelet alapján 2022. július 1-ig minimum 48 kreditpontot kell összegyűjtenie.

    Forrás: NFK