Felhívás 2021. IV. negyedéves kárbejelentő lapok leadási határidejére

A Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya felhívja az erdészeti szakirányítók
figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2021. IV.
negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje:
2022. január 8.

Fokozottan felhívjuk a tisztelt szakszemélyzet figyelmét az Erdővédelmi kárbejelentő lappal
kapcsolatos beküldési határidők betartására, különös tekintettel arra, hogy az erdészeti hatósági
ügyekben csak az időben beküldött kárbejelentő lapok fogadhatók el.
A kárbejelentők természetesen nem csak a megjelölt határidőre, hanem már korábban is, az egész
negyedév során leadhatók, ezzel gyorsabbá válik a feldolgozás és az esetleges adategyeztetés
folyamata.
Amennyiben a 2021-es évben a jogosult erdészeti szakszemélyzet az általa szakirányított területen
nem észlelt kárt, a IV. negyedév végéig „0”-ás EKB lapot kell kiállítania és beküldenie, ami a teljes
évre vonatkozik, ezzel igazolva, hogy az általa kezelt erdőterületen nem találkozott káreseménnyel.
Amennyiben további kérdés merül fel a rendszer üzemeltetésével, illetve az erdővédelmi
kárbejelentővel kapcsolatosan, az erdovedelem@nfk.gov.hu címen jelezhető.
I. negyedéves – januári, februári, márciusi kárészlelések – lapok beküldési határideje április 8.
II. negyedéves – áprilisi, májusi, júniusi kárészlelések – lapok beküldési határideje július 8.
III. negyedéves – júliusi, augusztusi, szeptemberi kárészlelések – lapok beküldési határideje
október 8.
IV. negyedéves – októberi, novemberi, decemberi kárészlelések – lapok beküldési határideje
következő év január 8.