A tavalyi feltételek mellett folytatódnak a magánerdős közfoglalkoztatási programok

Tisztelt Magánerdős Közfoglalkoztatók!

A legutóbbi, február 06-i információnk alapján sok közfoglalkoztató jelezte, hogy az idén induló programmal kapcsolatban a járási hivatalok még nem tudtak érdemi információval szolgálni. Emiatt ismét megkerestük a Belügyminisztériumot. Tőlük a következő tájékoztatást kaptuk: A minisztérium a napokban osztotta le a közfoglalkoztatásra és ezen belül a hosszú távú közfoglalkoztatási programokra szánt kereteket a megyei kormányhivataloknak, és innen továbbították, továbbítják a járási hivataloknak azt, a szükséges információkkal együtt. A magánerdős közfoglalkoztatás előreláthatólag ugyanúgy 1 esztendőre szóló programok szerint működik majd 2017. március 01. – 2018. február 28. között, mint az előző időszakban.  Ily módon a közfoglalkoztatási kérelmek a járási hivataloknak már benyújthatók és a járási hivatalok a napokban az ehhez szükséges információkhoz is hozzájutnak, vagyis tájékoztatni tudják a közfoglalkoztatókat az adminisztrációval kapcsolatos kérdésekről.

Kérjük tehát a magánerdős közfoglalkoztatókat, hogy keressék, ismételten keressék fel a járási hivatalokat és indítsák el a közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos kérelmüket.

A MEGOSZ továbbra is mindent megtesz a magánerdős közfoglalkoztatás megfelelő működéséért.

Erdészüdvözlettel:

Dr. Sárvári János

ügyvezető elnök