Kitüntetések az Erdők Nemzetközi Napján

Kitüntetések március 15-e és az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából

Az ENSZ 61. plenáris ülésének döntése óta, 2013-tól a tavaszi napforduló napján, március 21-én ünnepeljük az Erdők Nemzetközi Napját, mely idén az Erdő és a Víz kapcsolatának fontosságára hívta fel a figyelmet. A világnap alkalmából a Földművelésügyi Minisztériumban Fazekas Sándor miniszter és Bitay Márton államtitkár adta át a 2016. évi Pro Silva Hungariae erdész szakmai kitüntetéseket.

Fazekas Sándor ünnepi beszédének kezdetén kiemelte, hogy az idei világnapot, az Országos Erdészeti Egyesület fennállásának 150 éves jubileuma teszi különlegessé. Az ágazatban ilyen jeles évfordulóra egyedül a magyar erdésztársadalom lehet büszke egész Európában. Időszerűvé vált a 2009-es erdőtörvény újbóli áttekintése, újrafogalmazása, mivel zajlik az ágazat teljes megújítása. Az erdőgazdálkodásról szóló új törvény társadalmi vitája idén februárban indult a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás keretében rendezett szakmai konferencián. Az új jogszabály kidolgozása során érdemes szem előtt tartani a nagy elődök, köztük Bedő Albert példáját, akinek meghatározó szerepe volt az 1879-ben elfogadott új, korszerű, európai színvonalú, polgári erdőtörvény megalkotásában. A magyar családoknak nemcsak az Erdők Világnapján, hanem az év minden napján fontos az erdő. Az állami és a magán erdőgazdaságok soha nem látott mértékben valósítottak meg közjóléti fejlesztéseket, turisztikai beruházásokat. Az erdészeti társaságok természetvédelmi, közjóléti és turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan nő az erdők látogatottsága, az elmúlt esztendőkben. A turisztikai attrakciók kínálatában az erdei kirándulások kiemelkedően sok embert vonzanak. Az erdeinkben eltöltött látogatói napok száma összességében évente mintegy 40 millió. Ez egy tíz milliós országban mindenképpen jelentős szám. Az erdők kulcsfontosságú tényezői a Föld friss vízzel történő ellátásának, amely az élet egyik alapeleme. A klímaváltozás jelentősen befolyásolja a vízforrások elérhetőségét. Az utánunk jövő nemzedékeknek akkor tudunk jobb életfeltételeket és élhetőbb környezetet biztosítani, ha az erdészekhez hasonlóan szakszerűen, természetközeli módon gazdálkodunk az erdőkkel – emelte ki ünnepi köszöntőjének végén a miniszter.

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA

 A MEGOSZ vezetése és tagsága ezúton gratulál valamennyi kitüntetettnek!