A II. Hungarikum Gálán adták át az elismerő oklevelet a magyar akácfának és akácméznek

                                                image09b

A Glattfelder Béla által vezetett Akáckoalíció áldozatos munkájának is köszönhetően a magyar akácfa és akácméz hungarikummá vált, amelyről a Hungarikum Bizottság 2014. május 16-án, Szarvason megtartott ülésén döntött. Talán nem véletlenül választották Szarvas városát, mert Tessedik Sámuel lelkész, pedagógus, gazdasági szakíró, az akác egyik legjelentősebb meghonosítója ezer szállal kötődött a városhoz. Nem véletlenül kapta meg a magyar akác ezt az elismerést, hiszen meghonosítása óta valóban a magyarság „kenyéradó fájává” vált. A magyar erdők 24 %-át borítják akácosok és a hazai akácerdők nagysága meghaladja az ezen fafaj által egész Európában elfoglalt terület mértékét. A bizottság másfél évvel ezelőtti döntését most a II. Hungarikum Gálán szentesítették és ismerték el. A rendkívül színvonalas ünnepségre a Pesti Vigadó épületében került sor, 2015. december 02-án. Az I. Hungarikum Gálán 25, a mostani alkalommal 29 új hungarikum képviselői vehették át ünnepélyes keretek között az elismerő oklevelet és a Hungarikum díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, Lezsák Sándortól, az Országgyűlés alelnökétől és V. Németh Zsolttól, az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkártól. Az akác hungarikum díját Luzsi Józsefnek, a MEGOSZ elnökének nyújtották át, hiszen a magyar magánerdőkben található a magyarországi akácosok közel háromnegyede.

Dr. Sárvári János

                                                          image5