A magángazdaságok kezében az erdőtelepítés jövője

Sikeresen zárult a Nemzeti erdőprogram: az utóbbi években mintegy 80 ezer hektárral nőtt az erdős területek nagysága. A legtöbb fejlesztést a magánkézben lévő erdőgazdaságok hajtották végre, jellemzően uniós pénzből.

Mintegy 80 ezer hektárral nőtt az erdővel borított területek nagysága Magyarországon – köszönhetően az idén zárult Nemzeti erdőprogramban (NEP) megvalósult céloknak és intézkedéseknek. Míg 2006-ban, a program indulásakor hazánk területének 20 százalékát borította erdő, 2014 végére elérte a 20,8 százalékot, vagyis 1 983 280 hektárról 2 063 500 hektárra nőtt az erdős területek nagysága. Az emelkedés elsősorban a magánkézben lévő földterületeken megvalósult erdőtelepítéseknek köszönhető, valamint ehhez hozzájárult a nem hasznosított mezőgazdasági területek spontán erdővé alakulása is.

A teljes hazai erdős területnek közel fele, összesen 42,8 százaléka magántulajdonban van. A magánkézben lévő erdők nagysága az elmúlt tíz évben jelentősen emelkedett: míg 2006-ban 810 ezer hektárnyi erdő volt magántulajdonban, addig 2015-re ez a szám már elérte a 880 ezret. A Nemzeti erdőprogram eredményeit összefoglaló jelentés szerint a magán-erdőgazdálkodók által kezelt erdőterület átlagosan évi 8297,62 hektárral nőtt a program évei alatt. A növekedés elsősorban a többféle jogcímen igénybe vehető erdőtelepítési támogatásoknak köszönhető. A 2007 és 2013 közötti időszakban ugyanis összesen tíz, erdőgazdálkodást segítő jogcím jelent meg, ezek közül a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás, valamint az erdészeti gépbeszerzést célzó felhívás volt a legnépszerűbb. A jelentéshez csatolt melléklet tanulsága szerint 2010 és 2014 között az Európai Unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból összesen 31,6 milliárd forintot fordíthatott hazánk az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó támogatások kifizetésére. A magánkézben lévő erdőkben mintegy 38 ezer erdőgazdálkodó jellemzően kisüzemi területeken gazdálkodik, az átlagos üzemméret 19 hektáros.

A kormányoldalon elérhető összefoglaló dokumentum szerint a magánerdőkben történő gazdálkodást összességében nagyfokú előrelépés és fejlődés jellemezte az elmúlt tíz évben. Ugyanakkor a számos magas színvonalon működő gazdaság mellett a többség inkább közepes szakmai színvonalon gazdálkodik.

A 22 állami erdőgazdaság kezelésé­ben lévő erdőterület átlagosan 1161,22 hektárral növekedett az egyes években, összesen 1 065 140 hektár állami erdőben és a hozzá kapcsolódó területen gazdálkodott az állam. A társaságok mintegy 20 ezer hektárnyi parkerdőt kezelnek, de kiemelt közjóléti szolgáltatást további mintegy 100 ezer hektár erdőben biztosítanak. Az erdőprogram elmúlt időszaka alatt az állami erdőgazdaságok közjóléti és szociális célokra tulajdonosi forrásból 236,2 millió forintot, nemzeti támogatásból 249,8 millió forintot fordítottak, emellett ezekre a célokra további 361,5 millió forintot használtak fel évente. Az utóbbi években az uniós ráfordítás folyamatos emelkedése mellett a nemzeti források 2010 óta stagnálnak, a tulajdonosi hozzájárulások pedig 2006 óta hektikusan mozognak.

Bár a hazai erdők élőfa-készletének anyagi értéke óvatos becsléssel is meghaladja az 1000 milliárd forintot, az erdőtelepítések a program tíz éve alatt folyamatosan csökkentek. A 2012-es 4500 hektár új erdő telepítésével szemben 2013-ben már csak 2500 hektár új erdő telepítésre került sor. Az erdőtelepítések során nagyobbrészt őshonos fafajokat, akácfát és nemesnyár-fajtákat telepítettek. A jelentés szerint a fenyőállományok telepítése a ciklus utolsó éveiben gyakorlatilag megszűnt. Az erdőtelepítések gyakorlatilag csupán a magántulajdonban lévő területekre koncentrálódtak, az állami gazdaságokban fokozatosan csökkent a telepítések száma. A jelentés felhívja a figyelmet: a kormányzat kiemelt célja, hogy 2050-re az ország területének a jelenlegi 20,8 százaléka helyett 27 százalékát erdő borítsa. Az ambiciózus cél eléréséhez pedig elengedhetetlen a magán-erdőgazdálkodók nagyobb arányú erdőtelepítésének támogatása.