Kaposváron tartotta 146. Vándorgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület

„Napokon belül lezárul az új vadászati törvény koncepciójának társadalmi egyeztetése, a jogszabály a tájegységi szemléletű vadgazdálkodás alapjait fekteti le – mondta Semjén Zsolt az Országos Erdészeti Egyesület 146. vándorgyűlésen pénteken, Kaposváron.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy az egyesület, amely Európa legrégebbi erdész civil szervezete “kiemelt szerepre hivatott, úgy az erdő, mint a vadászati és természetvédelmi törvény korszerűsítésében”. Nemzetpolitikusként pontosan tudom, hogy az erdészszakma és az egyesület történelme során bizonyította töretlen hazaszeretetét, erősítette a magyarság szövetét” – fogalmazott a politikus.

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke bejelentette: a magyar erdészek csatlakoznak Áder János köztársasági elnök kezdeményezéséhez, és arra kérnek minden erdőt szerető embert, hogy az Élő Bolygónk (elobolygonk.hu) honlapon keresztül aláírásukkal hívják fel a világ vezetőinek figyelmét a környezeti fenntarthatóság fontosságára. “Az erdész szakmát évszázadokkal ezelőtt pont a fenntarthatóság igénye hívta életre, és az erdészek azóta is napi munkájuk során érzik a következő generációk érdekeit figyelembe vevő gazdálkodás felelősségét” – tette hozzá az egyesület elnöke.

Az “értékteremtő erdőgazdálkodás” mottóval megrendezett kétnapos rendezvényen, amelynek SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. immár harmadik alkalommal házigazdája, több mint 700-an vesznek részt. A Kárpát-medence legrangosabb erdészeti találkozójaként hirdetett szakmai fórumon az ország valamennyi hazai állami erdészeti vállalata képviselteti magát, és a határon túlról – Erdélyből és a Felvidékről – is szép számmal érkeztek résztvevők.

A vándorgyűlés ünnepélyes megnyitója után a résztvevők különböző – a zselici tájhoz, Kaposvárhoz és a Deseda tóhoz kötődő – programok közül választhattak. A hat szakmai program betekintést enged az erdőterületek kezelésének aktuális kérdéseibe, az erdő turisztikai működésébe, a helyben létesült jelentős ökoturisztikai infrastruktúra üzemeltetésének gyakorlatába. Külön programként éjszaka a közelmúltban nyílt Zselici Csillagpark nyújt felejthetetlen bemutatót az érdeklődőknek.

A szervezők reményei szerint a zselici szakmai programok számos aktuális szakmai, társadalmi kérdésre adnak választ, hiszen az ott folytatott gazdálkodás egyértelműen reprezentálja a jelenkori erdőgazdálkodás kiemelt szakmai és társadalmi kihívásait, feladatait. Az elmúlt évek vándorgyűléseinek gyakorlatát követve a találkozó előtt tartották meg az Év erdésze verseny döntőjét. Az elődöntőkön mintegy kétezren vettek részt, közülük 21-en mérték össze tudásukat Kaposváron, hogy elnyerjék az Országos Erdészeti Egyesület vándorserlegét.

A kétnapos versenyt Tóth Péter, a Gyulaj Zrt. erdésze nyerte meg, így a következő versenyig ő az Év erdésze cím birtokosa. A második helyezett Péter Krisztián, a SEFAG Zrt. erdésze, míg a harmadik helyet Varga László, az Északerdő Zrt. versenyzője szerezte meg.

(Forrás:MTI)”