Íme az Európai Parlament által megtárgyalásra kerülő Európai Erdészeti Stratégia!

Kérjük a magánerdősök véleményét!

Páczay Györgytől, aki oly sokat tett az Akác-koalícióért és jelenleg is az Európai Parlamentben a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozik, megkaptuk az Európai Parlament által most tárgyalt Európai Erdészeti Stratégiát. A Stratégiát magyar nyelven mellékeljük:

Európai Erdészeti Stratégia

Ez egy bizottsági közleményben lesz benne, amely leírja azokat az elképzeléseket, hogyan kellene európai szinten össze-hangolni az erdőgazdálkodást.

Szükség lenne egy egységes magyar erdészeti álláspont kidolgozására a dokumentumban leírtakkal kapcsolatban. Ebben külön meg kellene nevezni azokat a pontokat, ahol véleményünk szerint esetleg képviselői módosító javaslattal kellene majd fellépni a magyar félnek.

Kérünk ezért mindenkit, hogy tanulmányozza át a mellékelt erdészeti stratégiát, ami mindannyiunk erdőgazdálkodására hatással lesz az elkövetkező években és ha azzal kapcsolatban fontos észrevétele, javaslata, vagy az ott leírtakkal szemben ellenvetése van, azt az adott szöveghelyre hivatkozva, indoklással együtt jelezze nekünk legkésőbb 2014. október 03-ig a MEGOSZ titkárságára.

Erdészüdvözlettel:

Dr. Sárvári János

ügyvezető elnök”