A WWF Magyarország, illetve annak képviseletében Gálhidy László márciusban közleményt adott ki és nyilatkozott is arról, hogy szervezetük „felelőtlenségnek és Alkotmány-ellenesnek” tartja azokat a törekvéseket, amelyek segítenék az akác terjedését Magyarországon. Azt is hozzátették „a nem őshonos akác jelenléte káros”, továbbá, hogy nem Magyarország érdekeit szolgálja, ha Brüsszelben az akác korlátozása ellen harcolunk. A fenti és más „zöld” megnyilvánulások azt is felemlegetik, hogy az Akác koalíció egyoldalúan tájékoztat az akác hasznos tulajdonságairól és ezzel félrevezeti a közvéleményt.
Nézzük csak mi is a helyzet valójában? A közvélemény a múltban volt félrevezetve a zöld szervezetek által, akik unos-untalan felelőtlenül sulykolták az állampolgárok fejébe az „invazív, agresszíven terjedő, idegenhonos, özönfaj, káros, stb. jelzőket és kifejezéseket az akáccal kapcsolatban. Az Akác-koalíció nem félrevezette a közvéleményt, csupán helyrebillentette az igazság mérlegének a zöld-lobby által félrecsavart nyelvét. Magyarországon végre azok is lássanak tisztán, akik nem foglalkoznak minden nap az akáccal, végre a másik oldal is elmondhatta a véleményét ennek a fafajnak a rendkívül sokszínű haszonvételeivel kapcsolatban.
Ezek közül érdekes módon a természetvédők soha nem reagálnak azokra a tulajdonságokra, amelyek az akác természetvédelmi, környezetvédelmi szempontból különleges haszonvételeit jelentik. Nincs válasz arra, hogy a trópusi keménylombos importot az európai akácerdőkkel lehet kiváltani és ezzel kímélni a Föld tüdejét. Nincs reakció arra, hogy az akác nemcsak gyorsabban, nagyobb mennyiségű légköri szenet köt meg, mint más fafajok, hanem azt – fájának rendkívüli ellenállósága miatt – a legtartósabban tárolja. Azt sem nagyon látni, hogy a természetvédők vajon milyen fafajjal is oldották volna meg a futóhomok megkötését az Alföldön. Furcsa és kicsit ijesztő is ez a szelektív látásmód, de nekik ez semmibe nem kerül, lehet az adófizetők pénzét költeni és embereket felelőtlen nyilatkozatokkal tönkretenni.
Végre ebből lett elegünk, és fogtunk össze az Akác-koalícióban. Ezt az összefogást és céljait meri a WWF nemzetellenesnek nevezni?
Egy TV-műsorban Gálhidy Úr azt találta mondani, hogy ők nem a gazdálkodók ellen vannak. Dehogynem, csak mindig azt mondják, amit a nagyközönségtől vissza szeretnének hallani, Galileit is kis híján így égették meg.
A feladatok kijelölése és a kötelezettségek megfogalmazása ugyanis kevés: annak következményeire és a felmerülő költségekre is választ és megoldást kell adni. Ne feledjük el, aki rendel, az fizet!
Tessék akácerdőt venni, és azt átalakítani őshonos erdővé! Elvégezhetnénk a szerkezetátalakítást az összes védett természeti területen és Natura 2000 hálózatban található akácosokban, de nézzük ennek anyagi vonzatait! Ez 100-150 ezer hektárt is érinthet. Amennyiben ebből csupán annak a Natura 2000 hálózatban található 18 ezer hektárnyi akácerdőnek az átalakításával számolunk, amely a leginkább veszélyeztetett erdőssztyepp klímában található, akkor annak többletköltsége – egyes szakértők szerint – majdnem 8 milliárd forintra rúgna, míg a lecserélt akácosok helyén létrehozandó, értéktelen szürkenyarasok miatt bekövetkező vagyonérték-veszteség ennek több mint a dupláját tenné ki. Ki fizeti ki ezt a 24 milliárd forintot, amely az átalakítani tervezett akácerdőknek még mindig csak 10 %-án oldaná meg a kérdést? Nagy örömünkre szolgálna, ha a felelőtlenül nyilatkozó másik oldal megjelölné a teljes célba vett terület átalakításának, ennek az összességében több mint 200 milliárd forintos, grandiózus, már-már az egykori Szovjetunió folyó-visszafordítási programjaihoz hasonlítható projektnek a forrását. Ne feledjük el a másik tényt sem, amelyről a zöld oldal oly’ mélyen hallgat. A létrehozandó őshonos fafajú szürkenyarasaink ugyanolyan fajszegény monokultúrák lesznek, mint előtte az ugyanazon a területen díszlő akácosok. Persze a két fafaj között van még egy alapvető különbség, nevezetesen az, hogy az akác az egyetlen fafajunk, amelyikben nincs gazdasági küszöb alatti erdő: vagyis a leggyengébb termőhelyen is értékelhető, kimutatható gazdasági hasznot ad – ellentétben a szürkenyárral.
Persze még így is nyitott marad a kérdés, hogy mi lenne azzal a több tízezer emberrel, akik ebből éltek, akik akácfát használtak, azzal tüzeltek? Nem kellene esetleg őket is megkérdezni? Kik állítják, kik mondják meg, hogy nekik mi a jó?
Az ember, a gazdálkodó úgy látszik elhanyagolható tagja az ökoszisztémának, különösen, ha magyar és akácosa van.
A természetvédelem oldaláról az akácvitában – a szelektív memória újabb szép példájaként – örömmel elfeledkeznek arról a jelentéktelen tényről, hogy globális felmelegedés és klímaváltozás zajlik. Ennek megfelelően, – ha akácról van szó – a termőhelyi kategóriákat mozdíthatatlan, kőbevésett, soha nem változó egységként kezelik, miközben Magyarországról lassan eltűnik a bükk és erdei fafajaink csendesen menetelnek északra és törekednek a hegyvidéken felfelé.
Amikor a gazdálkodói oldal ennek fényében újragondolandó erdészeti fafaj-politikáról beszél, akkor bizony ez a gondolat is feneketlen kútba dobott kőként, nyom nélkül tűnik el és válasz nélkül marad. Pedig új erdőtelepítéseink fafaj megválasztásánál még csak nem is a jelenlegi, hanem az évtizedek múltán az adott területen előremetszhető termőhelyi viszonyokat kell figyelembe venni.
Arról is szól a WWF munkatársa, hogy „valamennyi tudományos műhely felszólalt, és ahol szakmai állásfoglalás született, ott kivétel nélkül mindenütt kiemelték az akác, mint fafaj számos káros tulajdonságát.” Szeretnénk megkérdezni, hogy milyen jelentősebb tudományos műhelyekre gondol a nyilatkozó? Szívesen látnánk erről egy hosszabb listát. Legalább mindenki tudná, hogy valójában kik is ők, és hányan vannak, akik eldöntik a gazdálkodással foglalkozó családok jövőbeni sorsát?
Persze, ha én jelentősebb tudományos műhely lennék, akkor nem biztos, hogy az ország legtávolabbi sarkába szerveznék péntek este 8 órai kezdettel vitafórumot, ügyelve arra, hogy a gazdálkodók képviselőihez ne juthasson el, vagy csak közvetve a meghívó. Ha jelentősebb tudományos fórum lennék, biztos nem adnám ki előre kinyomtatva az állásfoglalást, hanem megpróbálnám azt a jelenlévőkkel együtt kialakítani, még akkor is, ha azok között csak „mutatóba” akad néhány fő a másik oldalról.
Végezetül, ha ez a néhány fő mégis konkrét szakmai ellenvéleményt és szakmai javaslatokat merne megfogalmazni a fórumon, akkor biztosan figyelembe venném azokat, és nem adnám ki – gyakorlatilag változtatás nélkül – az eredeti állásfoglalást azzal a megjegyzéssel, hogy az abban foglaltakkal a rendezvény résztvevői egyetértettek.
Persze mindezt csak akkor, ha jelentősebb tudományos műhely lennék, de sajnos nem vagyok, mert ha az lennék, akkor az egykori szántókon létrehozott akácosok természetességét biztos nem a tölgyesekéhez hasonlítanám, hanem az azokon a szántókon korábban található mezőgazdasági kultúrákéhoz. Mert, hát ugye nagyon nem mindegy, hogy mihez is viszonyítunk, és ki miből él!
A lényeg mégis az, hogy abba kellene hagyni a vagdalkozást, és amikor szemtől szemben ülünk, akkor kellene megvitatnunk érdekeinket.
Ezt követően már nem kellene ilyen módszerekkel beleszólni egymás ügyeibe sem itthon, sem Brüsszelben.
Támba Miklós
a MEGOSZ alelnöke