Közfoglalkoztatási program pályázati felhívás!

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók!

Amint néhány napja jeleztük, *megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium második körös országos közfoglalkoztatási programjának Pályázati felhívása 2011/8 magán erdőgazdálkodók számára, *amelyet mellékelünk a szükséges Adatlappal és a Pontozási rendszer leírásával együtt. A pályázati kiírás – az első körös pályázatok tapasztalatainak figyelembe vételével – szélesíti és pontosítja a benyújtásra jogosultak körét, csökkenti a minimálisan elérendő többletfoglalkoztatás mértékét 5 főre és elegendő időt ad a pályázatok elkészítésére, benyújtására.

A program célja továbbra is a regisztrált álláskeresők és bérpótló juttatásra jogosultak részére munkalehetőség megteremtése, erdőművelő célprogram segítségével.
A pályázatot személyesen a pályázó székhelye szerint illetékes, kiemelt hatáskörrel rendelkező munkaügyi központhoz lehet benyújtani _*2011. június 27-én 12,00 óráig.*_
A MEGOSZ a második körös pályázatok benyújtását is segíti és támogatja, ezért *június első felében tájékoztató rendezvényt szervez*, amelynek során a megírandó pályázatokhoz konkrét segítséget is nyújt. Ennek helyéről és időpontjáról időben értesítést küldünk. _Addig is a benyújtandó pályázattal kapcsolatos valamennyi kérdésükkel   forduljanak bizalommal a MEGOSZ Titkársághoz: megosz@mail.datantel.hu, 06-1-391-42-90, fax: 06-1-391-42-99, vagy közvetlenül Dr. Somogyvári Vilmos programvezetőhöz: 06-30-455-39-12_

A pályázatokkal kapcsolatban felvetőtő közérdeklődésre számot tartó kérdésekről és a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseinek azokra adott válaszairól folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket.

KÍSÉRŐ LEVÉL

afsz_palyazatok_erdogazdalkodo_20110527_m1

ADATLAP afsz_palyazatok_erdogazdalkodo_20110527_m2-1

pontozási RENDSZER afsz_palyazatok_erdogazdalkodo_20110527_m3

Erdészüdvözlettel:

Luzsi József
elnök