Etetni (vadat is) jól tudunk!

Magyarországon jók a vadászat és vadgazdálkodás feltételei (Komárom-Esztergom Megyei Hírlap)
2010. március 27. – Magyarországon a vadászat és vadgazdálkodás éves bevétele tavaly elérte a 16 milliárd forintot – mondta Sirman Ferenc, az agrártárca szakállamtitkára a FeHoVa megnyitóját követően. A Fegyver, Horgászat Vadászat (FeHoVa) elnevezésű nemzetközi kiállítást idén március 25-e és 28-a között tartják a kőbányai vásárvárosban, most tizenhetedszer.
A szakállamtitkár elmondta, hogy a jó adottságoknak köszönhetően Magyarországon európai viszonylatban is magas színvonalú vadászati kultúra alakult ki, ennek eredményeként évente mintegy 25 ezer külföldi vadász látogat ide. Az ágazati bevételnek a felét, mintegy 8 milliárd forintot tesz ki a bérvadászatból származó bevétel.
A szakállamtitkár közölte: Magyarországon mintegy 55 ezer vadászt tartanak számon, ők évente összesen mintegy 200 ezer nagyvadat ejthetnek el. A vadhús-kiviteléből a múlt évben mint egy 2 milliárd forint árbevétel származott. A vadgazdálkodás fontos feladata még a biológiai sokszínűség, azaz a biodiverzitás megőrzése is. Ez utóbbit hangsúlyozta megnyitójában Dieter Schramm, a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) elnöke, aki hozzátette: a biodiverzitás megőrzése, feltétele az ember és a természet harmonikus együttélésének, valamint a fenntartható vadászat folytatásának is.
A megnyitón Sirman Ferenc átadta gróf Széchenyi Zsigmondnénak a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, amelyet Sólyom László köztársasági elnök adományozott – a miniszterelnök előterjesztésére – Széchenyi Zsigmond hagyatékának és emlékének megőrzéséért, ápolásáért.
A FeHoVá-n és a vele egy időben megrendezett Equifest nemzetközi lovas fesztiválon és kiállításon összesen mintegy 250 cég mutatja be kínálatát. Ennek nagyobb hányada – tíz ország 200 kiállítója – a FeHoVá-n látható.