Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
www.megosz.org
  • Rendkívül fontos felhívás!!!!

    A cikk dátuma március 11th, 2010 admin Nincs hozzászólás

    Tisztelt MEGOSZ Tagok!

    Az alábbi levél kíséretében most kaptuk meg az erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott 2010. évi támogatási rendelet tervezetét véleményezésre. Sajnos a korábbi első körös véleményünk sorsáról, illetve annak megjelenéséről a tervezetben semmilyen visszajelzést nem kaptunk az FVM-től, csupán a jelen tervezetet. Az, hogy a Jogi Főosztálytól kaptuk, egyben azt is jelenti, hogy a rendelettel kapcsolatos jogalkotási folyamat már igen előre haladott és ebben a stádiumban általában alapvető módosítások már nem, vagy csak nagyon nehezen érhetők el. Annál is sajnálatosabb ez az eljárás a minisztérium részéről, mivel korábbi javaslatainkat gyakorlatilag teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a jelen tervezet elkészítésekor. Természetesen ezt nem hagyjuk szó nélkül és minden lehetséges eszközzel valamennyi döntést hozó szinten megtesszük a lépéseket, hogy a rendelet jelenlegi formájában ne jelenhessen meg.
    A kialakult helyzetben kérjük a MEGOSZ Tagságot, hogy a tervezettel kapcsolatos írásos véleményét legkésőbb 2010. március 16-án délelőtt 11 óráig juttassa el részünkre. Egyben felkérünk mindenkit, hogy a jelenlegi tervezettel kapcsolatos véleményének – legyen az elítélő vagy támogató – minden lehetséges hivatalos fórumon és illetékesnél az elkövetkező néhány napban adjon hangot. Ugyanis csak közös összefogással van esélyünk arra, hogy az erdészeti szakirányítás működőképességét egy jó rendelettel 2010-ben is biztosítani tudjuk.

    Köszönettel és erdészüdvözlettel:

    Luzsi József
    elnök

    _______________________________________

    Ügyiratszám: XIX/285/3/2010.
    dr. Borsos-Papp Natália
    301-5953
    natalia.borsos@fvm.gov.hu

    Kapják: IRM, MeH, PM, MVH, MgSzH, MOSZ, MAK, MAGOSZ, OEE, MEGOSZ, FAGOSZ, MERSZ

    Mellékelten — elektronikus úton — megküldöm az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott 2010. évi csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló FVM rendelet tervezetét.

    Kérem, hogy a tervezettel kapcsolatos véleményét Sirman Ferenc szakállamtitkár úrnak

    2010. március 16-ig

    írásban eljuttatni szíveskedjék.

    Amennyiben a jelzett időpontig észrevételt nem küldenek, úgy álláspontjukat egyetértőnek tekintjük.

    A tervezettel kapcsolatos véleményét a 301-4628 telefaxszámra küldeni szíveskedjék.

    Budapest, 2010. március 10.

    Üdvözlettel:
    (dr. Borsos-Papp Natália)

    dr. Kis Norbert
    (dr. Mikó Zoltán) főosztályvezető

    __________ ESET Smart Securit

  • Ha ez igaz, akkor több mint érdekes!

    A cikk dátuma március 11th, 2010 admin Nincs hozzászólás

    120 milliárd forint is nyomtalanul fog eltűnni?

    Hírszerző
    2010-03-11 11:12

    A legfrissebb hírek szerint 120 milliárdos bevétellel gyarapodik a költségvetés, miután nagy mennyiségű széndioxid-kvótát adott el vagy készül eladni a környezetvédelmi minisztérium. A kvóták eladása és a bevételek kezelése, felhasználása azonban továbbra is átláthatatlan, ezért az LMP hivatalos adatkérés keretében a kvótaeladási szerződésbe való betekintési igénnyel fordul a minisztériumhoz.

    Az LMP szerint a kormány átláthatatlanul értékesíti a kiotói egyezmény kvótakereskedelmi rendszere alapján eladható kibocsátási jogait. “Például a mai napig nem tudni részleteket arról a 8 milliárd forintos szerződésről, mely a kibocsátási jogokról egy ismeretlen japán céggel még tavaly nyáron kötetett” – írják közleményükben.

    “Érthetetlen, de a hírek szerint ezen bevétel egy részéből romániai erdőtelepítéseket támogatnának. A magyar kvótabevételekből megvalósuló erdősítés így Románia számára biztosítja az értékesíthető kibocsátási jogok felszabadulását” – közlik.

    “Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mit tervez a kormány azzal a mintegy 120 milliárd forintos bevétellel, mely nagy mennyiségű kvóta eladásából vagy közeljövőben tervezett értékesítéséből származik. A magyar költségvetésben eddig is zavaros volt a kvótaeladásból származó, kizárólag környezetvédelmi beruházásokra fordítható pénzek kezelése, késésekkel, nem kellően átlátható módon kerültek sokszor kifizetésre. Mindeközben az ország energiafelhasználása aránytalanul nagy, lakások tízezrei szorulnának energiahatékony korszerűsítésre” – hívják fel a figyelmet.

    Az LMP meggyőződése szerint ráadásul a mostani nem a legmegfelelőbb pillanat a kibocsátási jogok értékesítésére. Később, kedvezőbb piaci viszonyok között sokkal jelentősebb bevételre tehet szert Magyarország az értékesítésből. A párt a tavalyi, ismeretlen japán céggel kötött és az új eladásról szóló szerződés nyilvánosságra hozatalát követeli, több kérdésre pedig választ vár Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől (ld. keretes!)
    Az LMP korábban már határozottan kiállt a kvótaeladások és a Zöld Beruházási Rendszer nyilvánosságának megteremtése mellett. Az ökopárt megismétli javaslatát egy önálló, a kvótaeladásokból származó bevételeket, és más, klímaváltozás elleni küzdelemre szánt forrásokat kezelő Klímavédelmi Alap felállítására.

    > Az LMP kérdései
    – Igaz-e, hogy a tavalyi szerződésben szerepel a felhasználási lehetőségek között – a bevétel 5 százalékának erejéig – erdőtelepítés támogatása?
    – Az ebből származó 400 millió forint kiírására sor került-e?
    – Milyen formában?
    – Ha még nem, milyen feltételek mellett kívánja felhasználni azt a minisztérium?
    – Elképzelhető-e, hogy a Corvinus Zrt. által kiírt, romániai erdőtelepítéseket támogató klímaerdő pályázat (melynek keretösszege a pályázati kiírásból szokatlan módon nem derül ki), az ebből a szerződésből származó bevételekkel gazdálkodik?
    – Megfelel-e a valóságnak, hogy dr. Molnár József, a KvVM kabinetfőnöke 2009 novemberéig a Corvinus Zrt. Igazgatóságának is tagja volt? Kötött-e új kvótaeladási ügyletet a zöld tárca a közelmúltban, illetve tervezi-e azt a közeljövőben?
    – Ha igen, milyen nagyságrendben és áron?
    – Ki vagy kik a szerződő parner(ek)?
    – A bevételek felhasználása teljesíteni fogja-e az ún. addicionalitás feltételét, azaz új forrásként adódik hozzá a jelenleg klímaváltozás elleni küzdelemre fordítható összegekhez, vagy csupán helyettesíteni kívánja a kormányzat az egyéb költségvetési forrásokat a kvótavagyon értékesítésével?