Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
www.megosz.org
  • A cikk dátuma December 11th, 2014 admin Nincs hozzászólás

    Megosz_karacsonyi_HIRD_2014_email

  • Mi az erdő?

    A cikk dátuma November 27th, 2014 admin Nincs hozzászólás

  • Az őshonosság fogalmával kapcsolatos elvárások és kétségek

    A cikk dátuma September 5th, 2014 admin Nincs hozzászólás

    Az Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „Az őshonosság fogalmával kapcsolatos elvárások és kétségek” címmel tartott előadást Prof. Dr. Mátyás Csaba, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának, Környezet- és Földtudományi Intézetétől. Előadásának anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.

     

    Az Alföldi Erdőkért Egyesület engedélyével a Kutatói Nap többi előadása is olvasható az Erdő-Mező Online portálon!
    A cikk alján ajánlót és tartalomjegyzéket is talál!

    AZ ŐSHONOSSÁG FOGALMÁVAL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK ÉS KÉTSÉGEK

    Prof. Dr. Mátyás Csaba
    NyME Erdőmérnöki Kar, Környezet- és Földtudományi Intézet

    Napjaink sokféle kihívása érinti az erdőgazdálkodást, a szaporodó természeti csapások, rovargradációk, patogén kalamitások mellett a szárazodó klíma nyugtalanító előjelei is. Keressük a megfelelő válaszokat, stratégiákat: nemzetközi viszonylatban is elmondható, hogy szinte egységesen egyetlen közös „gyógyszert” ismerünk, ez a visszatérés a természetközeli módszerekhez és visszatérés az őshonos fafajokhoz. Ebben mind a természetközeliséget hirdető erdőművelési kezdeményezések, mind a természetvédelem szakemberi egységesen egyetértenek. Az álláspont kézenfekvő magyarázata az, hogy az évezredek alatt kialakult növénytakaró és faunája egyfajta egyensúlyt alakított ki a fajok közötti kompetíció, a szimbionták, az antagonisták és a fogyasztók tekintetében – az egyensúly bolygatása viszont óhatatlanul degradációt idéz elő az ökoszisztémában.

    Nemcsak a laikusok, hanem a szakemberek egy része is egyetért azzal, hogy ez a stratégia a feltételezett klímaváltozásra felkészülés esetében is érvényes. Hiszen a környezeti feltételek mindig is változtak, és az erdőtakaró faji összetételében ezeket a változásokat mindig is követni tudta, és a jövőben is fogja tudni – hacsak az emberi beavatkozás a természetes alkalmazkodási mechanizmusokat el nem rontja. Az évezredek alatt a helyi viszonyok hatása mellett összecsiszolódott faj együttesek (társulások) helyreállítása tehát a legbiztosabb kockázatcsökkentő lépés az élő rendszereket fenyegető régebbi és újabb hatásokkal szemben: vagyis az őshonos fajok preferálása, a potenciális társulások helyreállítása az alkalmazkodóképesség maximálását eredményezi.

    Nem szokás kitérni néhány említés nélkül maradó feltételre, amelyek a fenti, kétségtelenül meggyőző érvelés előfeltételeként szolgálnak:
    · a spontán természeti folyamatok optimális feltételeket teremtenek a környezeti változásokhoz alkalmazkodás tekintetében,
    · az őshonos fajok előtérbe helyezése azt jelenti, hogy a termőhelyi feltételek változását az alkalmazkodási folyamat időléptékében a faji elterjedés esetleges megváltozása szempontjából elhanyagolhatónak tekintjük, és
    · az alkalmazkodás genetikai aszpektusai figyelmen kívül hagyhatók.

    Ezekben a kérdésekben szakmai vitára is sor került már, melynek részletei az Erdészeti Lapok hasábjain elérhetők (Borovics – Führer – Csóka 2011, Mátyás 2011a, 2011b)

    Őshonosság: fogalmi pontosítás

    Az őshonosság fogalmának a megjelenése az erdészetben a mesterséges felújítás széleskörű bevezetésével függ össze, hiszen az őshonosságnak csak ebben az összefüggésben van értelme. A fogalom jelenkori definíciója flóra- ill. faunatörténeti alapon magyarázza az „őshonos” és „idegenhonos” fajok közötti különbséget. A különbségtétel alapja egy kiválasztott időponttól (pl. időszámításuk előtt 800-tól) feltételezhető jelenlét (Bartha in: Frank, 2000). Az időpontot az utolsó nagyobb klímaváltozáshoz köti a meghatározás, mintegy feltétezve, hogy az azóta eltelt idő, közel háromezer esztendő elegendő volt az akkor jelenlévő fajok ökológiai harmonizációjához. A meghatározás nem foglalkozik azzal a körülménnyel, hogy a sokrétű ökológiai kapcsolatok nemcsak faji összetétel vonatkozásában határozták meg az őshonos társulásokat, hanem ezzel fajon belüli evolúciós folyamatok is járhattak.

    A puszta „jelenlét” mellett evolúciós, ill. genetikai definíció is megfogalmazható. E szerint „őshonosnak az a természet-közeli populáció kollektívum tekinthető, amely egy adott körzetben elegendő nagyszámú generációban fordult elő ahhoz, hogy alkalmazkodottnak legyen tekinthető” (Mátyás 2002). Ez a meghatározás nem tér ki időpontra, mert a kérdéses generációk hossza (hasonlítsuk össze az egynyári lágyszárúak és az több száz évig élő tölgy fajok életciklusát) az alkalmazkodás időtartamát kétségtelenül befolyásolja.

    Itt kell kitérnünk arra, hogy „alkalmazkodás” (adaptáció) alatt egy adott faj szintjén a környezeti feltételekhez öröklődő (vagyis genetikai) alapon történő hozzáidomulást értünk. Ebben az értelmezésben az alkalmazkodás egy (mikro-)evolúciós folyamat, amelynek során a populáció olyan öröklött tulajdonságkombinációkra tesz szert, amely egy adott élőhelyi környezetben hosszú távú túlélését lehetővé teszi. Egy populáció akkor tekinthető alkalmazkodottnak, ha a külső hatásokra oly módon képes reagálni, hogy azonossága, integritása, meghatározó (genetikai) tulajdonságai változatlanok maradnak (Mátyás 2002). A természetes szelekció során – elméletileg – csak azok az egyedek maradnak benn a populációban, amelyek megfelelő öröklött adottságokkal rendelkeznek. Természetes felújulás esetén a szelekció számos generáción keresztül működhet és a faj áreáján belül az alkalmazkodási folyamat elkülönült rész-áreák kialakulását eredményezheti. Ez a feltételezés vezetett a származási körzetek kialakításához és ahhoz az általánosan elfogadott elvhez, hogy a „helyi származás mindig a legjobb” („local is the best”).

    Ezzel a megállapítással azonban van néhány nehézség:
    · először is a természetes szelekció csak abból az anyagból válogathat, amely a helyszínen rendelkezésre áll, ezt pedig sokszor természeti véletlenek, emberi hatások befolyásolják (Gould 1997);
    · továbbá, Darvin óta ismeretes, hogy a természetes szelekció során a populáció genetikai összetétele nem jut el egy elméletileg tökéletes alkalmazkodottságig, hanem csak egy olyan összetételt céloz meg, amely a fennmaradáshoz feltételen szükséges;
    · nehéz megállapítani az „őshonos populáció” kiterjedését, mivel a párosodásban résztvevő (termékenyítő) egyedek köre erdei populációk esetén – a rendszerint igen hatásos génáramlás (pollenterjedés) miatt – rendszerint jóval nagyobb, mint egy adott erdőállomány egyedeinek összessége.

    Az evolúciós-genetikai értelmezés folyományai

    Az evolúciós-genetikai szempontok megjelenítése kétség kívül „összezavarja” az őshonossággal kapcsolatos látszólag egyszerű képzeteket. Felmerülő kérdések pl.:
    · ha elfogadjuk, hogy az alkalmazkodás genetikai változással jár (Juhász-Nagy 1981), akkor feltételezhető, hogy azonos faj eltérő ökológiai feltételek mellett élő populációi eltérő alkalmazkodottságot mutatnak fel;
    · vagyis az őshonosságot nem lehet csak faj szinten értelmezni, mert az alkalmazkodottság tekintetében a faji áreán belül jelentős különbségek lehetnek (pl. őshonosként fogadható-e el a Hollandiából importált bükk csemete anyag?);
    · ha feltételezzük, hogy az alkalmazkodási (optimumkeresési) folyamat összefügg az adott faj genetikai adottságaival (pl. generációs idő hossza, szaporodás mód, migrációs képesség stb.), akkor az alkalmazkodottság (azaz őshonosság) elérését aligha lehet egy egységes időhatárhoz kötni;
    · tehát az őshonosság kritériumát fajcsoportonként eltérő időtávban kellene/lehetne rögzíteni (pl. a gyorsan migráló rovarok esetében melyek lehetnek „őshonosak”?);
    · végül, ha alkalmazkodottságot folyamatos genetikai optimumkeresésnek értelmezzük, beszélhetünk-e állandósult őshonosságról egy folyamatosan változó környezetben (pl. hogyan változik az őshonosság jelentése egy tartósan megváltozott tájban, ahol megszűnt a többletvízhatás a talajvízszint lesüllyedése miatt?).

    Változatlan termőhelyi feltételek a jövőben is?

    A felsorolt kérdések csupán tudományoskodó szőrszálhasogatásnak tűnhetnek mindaddig, amíg abból a ki nem mondott feltételezésből indulhatunk ki, hogy az őshonosságot determináló termőhelyi feltételek állandónak, vagy alig változónak tekinthetők.

    Az elmúlt évszázad termőhely-ismereti irodalma a termőhelyet jobbára statikus, alig változó tényezőként kezelte. Az állandósultság azonban csak a talajfejlődésre igaz. A termőhely ökológiai potenciálját meghatározó másik tényező, a klíma állandósága már rövid távon is megkérdőjelezhető. Már a 20. században is jelentős mértékű klímatikus eltolódás mutatható ki pl. a bükk aszályindex-szel jellemzett elterjedése tekintetében (2. ábra). Az előrevetített változások mértéke a jégkorszaki és Holocén kori klímaváltozáshoz képest meglepően jelentős (1. táblázat).

    oshonossag_tabl1

    A táblázatból látható, hogy a közeljövő feltételezett változása nagyságrendileg közelítheti a jégkorszakok ingadozásait és az utóbbi évezredét jelentősen meghaladja. De nem is ez a lényeg, hanem az a tény, hogy a feltételezett 1,8-3,3 oC növekedés nálunk, a Kárpát-medence aljában eleve a szárazsági határ közelében jelentkezik. Hogy ez a „csekély ingadozás” mit jelent az erdészeti klímazónák viszonylatában, azt a 2. táblázat mutatja be:

    oshonossag_tabl2

    Az előrevetített különbség a klímazónák különbségét tekintve aligha elhanyagolható: a júliusi középhőmérsékletet tekintve a klímazónáink közötti átlagos különbség mindössze 0,8 oC, vagyis a 2 oC-nál nagyobb változás több klímazónát is átlép. Hosszabb távon ez a csereskocsánytalan tölgyesek „felcsúszását” vetítheti előre akár a bükkösök rovására. Ismeretes, hogy a jégkorszak óta bekövetkező változások fajvándorlással, új fajok megjelenésével és mások eltűnésével jártak. (Ezt a vándorlást érdekes módon csak a terjeszkedési, északi peremen vizsgálták. Mind a mai napig hiányzanak az adatok arról, hogy vajon az alsó, szárazsági határon ugyanakkor volt-e visszaszorulás.) Vajon ezt a zóna eltolódást a fafajok képesek volnának-e legyőzni természetes vándorlással? Hasonlítsuk össze a hőmérséklet-emelkedésből adódó izoterma-eltolódás ütemét a posztglaciális fafajvándorlás sebességével (3. táblázat).

    oshonossag_tabl3

    Az egy nagyságrendet elérő különbség szerintem meglehetős aggodalomra adhatna okot. Ismét alá kell húzni, hogy az alapprobléma nem a felső (termikus, terjeszkedő), hanem az alsó, szárazsági határon jelentkezik! A klímaváltozást bagatellizálóknak megjegyezném még, hogy a „vándorlás” kifejezés alkalmazása a szárazsági határon félrevezető szépítés, eufémizmus. A valóságban ez a „vándorlás” csúnya, tömeges pusztulásban nyilvánul meg, ahogy az pl. 2003 után a Zalaegerszeg melletti Csács bükköseiben, vagy a közelmúltban a Keszthelyi hegység és a Mátra fenyveseiben megjelent.

    oshonossag_tabl4

    A klíma eltolódása a rovar fogyasztók, antagonisták bevándorlása révén is jelentős változást okozhat a természetes vegetáció összetételében (1. ábra). Ez a folyamat a fafajok vándorlásánál nagyságrendekkel gyorsabb. 1881 és 2010 között 108 valós, illetve potenciális erdészeti jelentőségű jövevény rovarfaj megjelenését észlelték. Összefüggésben a klíma fokozatos enyhülésével, a megtelepedő erdei rovarfajok száma meredeken növekszik az utóbbi 2-3 évtizedben. Csóka és munkatársai szerint (2012) az utóbbi 30 évben (1981-2010) több rovarfaj jelent meg erdeinkben, mint az azt megelőző 100 évben (1881-1980). A fajok 46%-a Ázsiából, 31%-a Észak-Amerikából, 21%-a Európán belülről, 2%-a pedig Afrikából származik. A jövevény fajok megjelenése és terjeszkedése a jövőben is folytatódni fog. Bár a bevándorló fajok két harmad részének egyelőre nem őshonos fa-, illetve cserjefaj a tápnövénye (ez gyorsan változhat), nem férhet hozzá kétség, hogy a jövevények alaposan megváltoztathatják a fajok közt fennálló kölcsönkapcsolatokat és ezzel egyes fajok elterjedését is.

    A 21. századra előrejelzett hőmérséklet- és csapadék változások mértékét egybevetve erdészeti klímaöveink adataival tehát megállapítható, hogy a klímaövek eltolódása tartós és visszavonhatatlan termőhely változást idéz elő. Azokban a régiókban, ahol a klimatikus feltételek gyors változása a fafajok egészségi állapotának változását eredményezték, a fajok és a termőhelyek közötti kölcsönhatások egyensúlya megváltozott, és ennek megfelelően degradációs jelenségeket figyelhetünk meg.

    Szárazsági határ és az őshonosság

    Fafajaink elterjedési mintázata evolúciós, ökológiai és földtörténeti tényezők összhatásából alakult ki. Az elterjedés határait azonban elsődlegesen klimatikus tényezők jelölik ki. A felső (északi) határt a hőmérsékleti viszonyok az alsó (déli) határt pedig elsősorban a csapadék mennyisége és eloszlása. A „termikus” és „szárazsági” (xerikus) határ fogalmának bevezetése ezt kívánja megerősíteni.

    Hazai viszonylatban természetszerűleg elsősorban a szárazsági határnak van jelentősége. Ki kell emelni, hogy valamennyi klímafüggő fafajunk elterjedésének szárazsági határa az ország területére esik. Esetünkben ez sok félreértésre ad okot, hiszen tőlünk délre is előfordul a bükk, a gyertyán, a kocsánytalan tölgy – ezek az előfordulások azonban domb- és hegyvidékeken, kedvezőbb csapadékviszonyok mellett találhatók.

    Mi a szárazsági határ jelentősége az őshonossággal összefüggésben? A 21. századra előrevetített klímaváltozás a csapadék csökkenésével, az aszályosság növekedésével jár együtt, vagyis a csapadék-függő (= vízhatástól független) termőhelyeinken az eddig természetesen előforduló fafajok visszaszorulása várható. A folyamat nem fokozatosan, hanem szélsőséges aszályeseményeket követve, ugrásszerűen fog jelentkezni. Így pl. a gyengülő vitalitású bükkösök helyét fokozatosan átveszi majd a kocsánytalan tölgy. És itt kell még egyszer kitérni arra a tényre, hogy ezen a magyarországi szárazsági határon két kihívással szembesülünk egyszerre: egyrészt az évszázados emberi beavatkozások hatásai ebben a régióban különösen erőteljesen fékezik a természeti folyamatokat, másrészt viszont a változás sebessége ebben a században példátlanul felgyorsul. Ugyanakkor a 2. táblázatból az is látható, hogy az erdei ökoszisztémák klímaigénye döbbenetesen törékenynek tűnik ahhoz a gyors változáshoz képest, amely – figyelem! – egyetlen erdő-generáció alatt következik be. Erre már a 20. század is szolgáltat példákat (2. ábra).

    oshonossag_tabl5

    Őshonosság és az erdészeti, természetvédelmi előírások

    Ahhoz képest, hogy a fajon belüli származási különbségek kétség kívül természetes evolúciós (azaz genetikai) folyamatok során alakultak ki, erről meglepő módon a természetvédelmi célú rendelkezések nem vesznek tudomást. De ugyanigy indifferens a származás-eredet kérdése az erdő-adattár szempontjából is. Az őshonosnak tekintett fafajok listája aprólékosan, gyakorlatilag tájak szintjén rögzített, ugyanakkor ezek a listák a fajon belül feltételezhető különbségekre nincsenek tekintettel. Egy kocsányos tölgyes felújítása esetén pl. egy ukrajnai vagy holland makk tételből nevelt csemete ugyanúgy őshonosnak számít, mint az azonos tájból származó szaporítóanyag.

    Ismereteim szerint ez alól jelenleg egyetlen kivétel a szlavón eredetű kocsányos tölgy: ezt a származást Magyarországon nem tekintjük őshonosnak, ezért a szlavón eredetű szaporítóanyag felhasználása – minden kedvező tulajdonsága ellenére – nem ajánlott. Délsomogy esetében ez jól mutatja a helyzet abszurditását: a szlavón kocsányos tölgy a Dráva jobb partján őshonos, a bal parton viszonyt nem az. (A helyzet annyiból véletlen műve, hogy a szlavón tölgy természetesen nem külön faj, de az eredmény ugyanaz.)

    Itt kell megemlíteni, hogy míg a szlavón tölgy esetében a származás elismerését kérhetnénk számon, a kocsánytalan tölgy kisfajok esetében a helyzet faj szinten is rendezetlen: a rendelkezések csak az erdőleltárban nyilvántartott nemes tölgy fajokat veszik figyelembe.

    Ebben az összefüggésben a magyar tölgy is idegenhonosnak számít, holott ültetését elegyfajként az arra alkalmas termőhelyeken kifejezetten támogatni kellene. De gyakorlatilag nem lehet, mert ahova ültethető lenne, az szinte mindig valamilyen ’természeti terület’, ahol idegenhonos fajt nem lehet engedélyezni. Azaz egyenértékű az akáccal, zöld juharral, stb. Esetleg erdőtelepítéseknél jöhetne szóba, de a pályázati pontozásnál az idegenhonos fajok hátrányban vannak az őshonosokkal szemben. Így aztán a telepítéseknél az akác, vagy nemesnyár inkább szóba jön a telepítők számára (Bordács Sándor, személyes közlés).

    Az erdészeti genetika, a származás kutatás eddigi eredményeinek figyelmen kívül hagyása európai vonatkozásban egyedülállónak mondható, és a jelenlegi erdészeti és természetvédelmi szemlélet statikus és faj- centrikus jellegét emeli ki. Véleményem szerint ezt az álláspontot különösen az előrevetített klimatikus változások veszélyeire tekintettel mielőbb felül kell vizsgálni.

    Néhány következtetés

    Nagy és fontos kérdés, hogy vajon milyen jelentősége van az őshonosságnak ebben az előre nem látott új helyzetben? Bízhatunk-e abban, hogy az évezredek (évszázadok?) alatt kialakult egyensúlyszerű fajkapcsolatok indokolttá teszik-e továbbra is az őshonosnak tekintett fajok (populációk?) kizárólagos preferálását?

    Ha csak az újonnan bevándorló rovarfajok ijesztően növekvő számát, a szimbiontából patogénre váltó gombafajok megjelenését (pl. Ceratocistis sp.) tekintjük, a válaszunk egy nagyon megfontolt „nem mindig” kell legyen. Az „ökológiai egyensúlyt” szavatoló, domináns fafajaink exponált helyszíneken már most is mutatják a gyengülő versengő- és alkalmazkodóképesség egyértelmű jeleit. Ez a helyzet az erdész társadalmat teljesen készületlenül találja egy olyan törvényességi és társadalmi elvárási környezetben, amely a gazdálkodótól a feltételezett eredeti állapot (a potenciális vegetáció) helyreállítását, de minimálisan az eddigi természetességi állapot fenntartását várja el, csökkenő mértékű beavatkozás mellett.

    Genetikailag a helyileg „bolygatatlanul” alkalmazkodott populációk komplex történeti folyamatok és evolúciós hatások termékei. A génkészlet kialakulása az idők során bekövetkezett véletlen és irányított (szelekciós) eseményektől függ, ebben a Holocén kori klímaváltozások mellett az emberi hatások is jelentős szerepet kaptak. Hazánkban a mai erdőállományok jórésze olyan szaporítóanyagból létesült, amelyekről semmilyen dokumentáció nem áll rendelkezésre. Magyarország jelenlegi területén ezért a szorosan vett őshonosság fennállása – talán a bükk kivételével – az esetek jelentős részében megkérdőjelezhető.

    A faji és származási őshonosság kétségtelen előnyei stabil környezeti (termőhelyi) feltételek mellett érvényesülnek. Ott, ahol a korábbi erdőtakaró fenntartása középtávon is biztonságosnak látszik, támaszkodjunk továbbra is a természetközeli erdei ökoszisztémák önfenntartó, öngyógyító képességére, őshonos fajok preferálására. Ott azonban, ahol az extrém időjárási körülmények gyakorisága ezt a képességet ma már (és a jövőben egyre inkább) megkérdőjelezi, olyan új elvek és módszerek bevezetésére van szükség, amelyekről ebben a pillanatban nem rendelkezünk elegendő tapasztalattal. A megfelelő szaporítóanyag-forrás kiválasztása minden esetben hosszú távú szempontok figyelembevétele alapján, helyi szakértői döntés alapján kell történjen. Ehhez a megfelelő rendeleti és felügyeleti kereteket is meg kell teremteni.

    Kérdés, hogy miképpen lehet az erdőgazdálkodást szabályzó rendeletekért felelős hatóságokkal, vagy a természetvédelem érdekeit képviselő szervezetekkel elfogadtatni azt, hogy az előttünk álló problémák megoldása egyedül a múlt rekonstrukciója bázisán nem lehetséges, és hogy a várható hatások minimálisra korlátozása az eddigieknél nem kevesebb, hanem éppenséggel több beavatkozást igényel. Az ismertetett elvek alapján a gyakorlati alkalmazás kidolgozása a közvetlen előttünk álló időszak fontos feladata. Az idő sürget.

    Irodalom
    Borovics A., Führer E., Csóka Gy. (2011): Természetesség és alkalmazkodóképesség. Erd. Lapok 146. 3: 79-81
    Csóka Gy., Koltay A., Hirka A., Janik G. (2007): Az aszályosság hatása kocsánytalan tölgyeseink és bükköseink egészségi állapotára. In: Mátyás Cs.- Vig P. (szerk.): Erdő és klima, V. köt. NyME kiad. Sopron, 229-240
    Csóka Gy., Hirka A., Szőcs L. (2012): Rovarglobalizáció a magyar erdőkben. Erd. Tud. Közl. 2: 1, 187-198
    Frank T. (szerk) (2000): Természet-erdő-gazdálkodás. MMTE és Prosilva Hungaria kiadó, Eger
    Gould, S. J. (1997): An evolutionary perspective on confusions in the concept of native plants.
    In: Wolske-Bulman J. (ed.): Nature and Ideology. Washington DC, 11-19.
    Juhász-Nagy P. (1981): Az evolúciós gondolat. In: Vida G. (szerk): Az evolúció genetikai alapjai. Natura Budapest.
    Jump, A., Cs. Mátyás, J. Penuelas (2009): The altitude-for-latitude disparity in the range retractions of woody species. (Review) Trends in Ecology and Evolution , 24: 12, 694-700
    Mátyás Cs, Czimber K. (2000): Zonális erdőtakaró mezoklíma szintű modellezése: lehetőségek a klímaváltozás hatásainak előrejelzésére. In: Tar K. (szerk.) III. Erdő és Klíma Konferencia Debrecen, 2000. június 7-9., Debrecen, DE-TTK Meteorológia Tansz., 83-97
    Mátyás Cs. (2002): Erdészeti-természetvédelmi genetika. Mezőg. Kiadó, Budapest
    Mátyás Cs., I. Berki, B. Czúcz, B. Gálos, N. Móricz , E. Rasztovits (2010): Future of beech in Southeast Europe from the perspective of evolutionary ecology. [A bükk jövője Délkelet-Európában az evolúciós ökológia szemszögéből.] Acta Silv. Lign. Hung.,. 6: 91-110 (magyar ny. összefoglalóval)
    Mátyás Cs. (2011a): Különóra a klímaváltozásról, egykori tanítványaimnak. Erd. Lapok, 146, 3: 75-76
    Mátyás Cs. (2011b): Elegendő-e a természetre hagyni a jövőt? Erd. Lapok, 146, 5: 140-142

     

  • Fekete István: Akácfa

    A cikk dátuma April 17th, 2014 admin Nincs hozzászólás

  • Nótáskönyv az akácról a MEGOSZ kiadásában

    A cikk dátuma April 10th, 2014 admin Nincs hozzászólás

    120 nóta, népdal az akácról és a “Méhészek dala”

    A magyar akác és a magyar akácméz hungarikummá minősítési folyamata még tart, de rendkívül fontos előrelépés, hogy a februári ágazati érték- tárba való felvétel után, a Dr. Fazekas Sándor miniszter úr által vezetett Hungarikum Bizottság március 18-i ülésén döntött mindkét kategóriában azok Magyar Értéktárba kerüléséről. A bizottsági ülésen az előterjesztő Akác-koalíciót a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselte.
    A döntést Glattfelder Béla európa parlamenti képviselő a következő-képpen kommentálta:
    “Gratulálunk a Hungarikum Bizottságnak, amely tegnapi döntésével a magyar akácot és az akácmézet felvette a Magyar Értéktárba. Az utolsó lépés a hungarikummá nyilvánítás lesz, amelyre reményeink szerint még májusban sor kerül”.
    Reméljük ehhez jelentős mértékben hozzájárulhat, hogy Puskás Pál kollégánk szerkesztésében, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének kiadásában 500 példányban megjelent az akác nótáskönyv, ami megrendelhető a MEGOSZ titkárságán és gondos-kodunk arról is, hogy Szövetségünk jubileumi nagyrendezvényén minden résztvevő megkaphassa, a Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesületének történetét bemutató könyvvel együtt.
    A frissen megjelent nótás könyvet a szerkesztő ajánlja az Erdészeti Lapok olvasóinak szíves figyelmébe!

    Ajánlás

    Az akácfa a magyar Alföld uralkodó fája,a Nyírség aranya, a nótaszövegek, népdalok legkedveltebb fafaja. A róla szóló dalszövegek csokorba szedése egy volt debreceni főerdésznek, erdőtulajdonosnak – különösen ha még nótakedvelő és -gyűjtő is – hálás feladatot jelent. Ennek aktualitását azonban az akác elleni folyamatos itthoni és külhoni támadások adták. Egyik képviselőnk, észlelve az „idegenhonos özönfajok” közé sorolt akácfa várható ellehetetlenítését – telepítési támogatás megvonása, fokozatos kiirtása –, lépéseket tett ennek megelőzésére és megszervezte az Akác-koalíciót. A céljuk az, hogy a magyar akác hungarikummá váljon a magyar akácmézzel együtt. Ez a nótáskönyv is ezért készült el.
    A magyar nóták számtalanszor visszatérő motívuma az akáclombos kicsi falum, az akácos út, az öreg akác, a lilaakácok, a bólingató akácfa, a kétszer nyíló fehérfürtös akácfa virága, bódító illata, lehulló levele, s végül az akáclombos temető, melyekben a magyar ember mindennapi élménye: szerelme, honvágya, bánata benne van. A nótákat dalolták a mezei munka közben, katonaként, lakodalmakban, a csárdában és a filmekben, rádióban egyaránt.
    1920-ban a trianoni országcsonkítás következtében hazánk erdeinek 80%-a a szomszéd államokhoz került. Az elvesztett erdők pótlására indult fásítási programok révén mára az erdők területe majdnem meg- duplázódott – az ország mai területére nézve 12,6%-ról 20,8%-ra nőtt. Ez a gyarapodás főleg az Alföldön a gazdaságosan nem művelhető földek és a parlagterületek beerdősítésével jött létre, elsődlegesen az akácnak köszönhetően. Az akác magyar fává vált, nálunk van a legtöbb akácerdő Európában – 463 ezer hektár, ami az ország összes erdőterületének egynegyede, az alföldi erdők egyharmada. Az akác talajvédelmi, tájvédelmi, gazdasági szerepe megkérdőjelezhetetlen. Ezért kérek mindenkit, ne bántsa a magyar akácot!
    Édesapám méhész is volt, egyike a több, mint húszezer méhésznek, akik évente körülbelül 25 ezer tonna mézet pergettek, ellátták az országot, és 80%-át exportálták. A megtermelt méz nagy része – egyben a legkeresettebb is – a finom akácméz volt. Magyarország akác és akácméz nagyhatalom! Jó lenne, ha ez így is maradna.
    A nótáskönyv kiadásért köszönetet mondok a MEGOSZ-nak, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének.

     Puskás Pál

    Nótáskönyv az akácról borító teljes-2-page-001  A könyv borítólapja

  • A vadon élő állatok által okozott károkért való felelősség szabályai a bírósági gyakorlat tükrében

    A cikk dátuma February 10th, 2014 admin Nincs hozzászólás

    A hazai vadon élő vadászható állatfajok védelme igényének tiszteletbe tartása mellett is megállapítható, hogy a vadállomány a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban károkozást is előidéz, amely a bíróságok gyakorlatában az ebből eredő kártérítési perek egyre nagyobb számában tükröződik vissza.

    tanulmány célja, hogy a magyar kártérítési rendszeren belül sajátos szabályokkal bíró vadkárért való felelősséget a bírósági gyakorlat szemszögéből bemutassa.

    dr. Tóth Annamária

    A Szerző bírósági titkár a Pécsi Járásbíróságon.

  • Erdészeti-vadászati szakszótár

    A cikk dátuma January 6th, 2014 admin Nincs hozzászólás

    Szókincs:
    6835 magyar és 7880 német kifejezés
    Korlátozások:
    1. Naponta, IP címenként 5 lekérdezés lehetséges.
    2. Egyszerre legfeljebb 10 találat jeleníthető meg.

     

  • Akácosaink és vágáskoruk. Áldás és átok?

    A cikk dátuma October 28th, 2013 admin Nincs hozzászólás

    Tisztelt Magán Erdőgazdálkodók!

    Figyelmükbe ajánlom az alábbi linken elérhető tanulmányt:

    agroinform_20120127165103_erdo_004

    Akácosaink és vágáskoruk. Áldás és átok?

    Temesvári Erik

    Admin

  • Azt álmodtam …..

    A cikk dátuma September 3rd, 2013 admin Nincs hozzászólás

    Egy este a számítógép előtt belealudtam a legújabb követhetetlen jogszabály-módosítás másnap reggel 9 óra 00 percre kért véleményezésébe és álmodtam. Azt álmodtam, hogy magánerdő tulajdonos vagyok egy ismeretlen országban, ahol a benyújtott vidékfejlesztési pályázattal kapcsolatos határozatot 14 nap alatt kaptam kézhez. Riadtan kérdeztem az illetékest – miután megnyugtatott ez valóban a nemrég benyújtott pályázatom határozata -, hogy vajon nem maradok-e le valamelyik jogcím benyújtási határidejéről az idén? Először furcsán nézett rám, azután azt mondta, ne izguljak, mert valamennyi jogcím folyamatosan pályázható. Elnevettem magam, mert valahol mélyen azért tudtam, hogy ez még mindig álom. – Na de az ellenőrzésekről csak nem értesítik a pályázót? – kérdeztem reménykedve. – Persze, hogy nem, mert ő keres meg minket, jelezve, hogy elvégezte a feladatot, azután együtt kimegyünk a területre és ha mindent rendben találunk akkor megírjuk a jegyzőkönyvet (egy papírlapon) és beküldjük a kifizető ügynökségnek, aki újabb 14 nap múlva küldi a pénzt. – Ugyan már – mondtam – ez épp olyan valószínűtlen, mintha én csinálhatnám a saját erdőtervemet és abba nem szólna bele a hatóság. – Miért szólna bele, ha maga rendesen megcsinálja? – De furcsákat kérdez. Honnan jött maga? – Én most itt vagyok erdőtulajdonos és még csak azt szeretném tudni, hogy mi van, ha nem találna mindent rendben az ellenőrzés? – Akkor bizony baj van. Kap tőlem mondjuk két hetet, hogy rendbe tegye a hibát és ha akkorra sem sarkos minden, akkor keményen megbüntetem. – De hát nem rögtön? – Nem. Nekem nem az a célom, hogy rettegjen és elmenjen a kedve a további pályázástól, hanem, hogy megtanulja a rendet. Nem is tudja, hogy még az itteniek is vétenek sokszor hibát, akik már több száz éve gazdálkodnak és ez az életük. – És, ha csak most kezdenének néhány évtizede magángazdálkodni, akkor maguk mit tennének? – okoskodtam tovább. – Hát még jobban segítenénk őket, még rugalmasabbak lennénk ez nem is lehet kérdés.

    Elgondolkodtam, vagy elálmodoztam egy kicsit, mert mire magamhoz tértem már egy magaslesen ültem, másodmagammal. – Hát te ki vagy? – kérdeztem a vadászruhás embert, aki puskával kezében kémlelte az erdőszegélyt. – Be vagy Te rúgva Hanzi? (így hívtak ott álmomban, fogalmam sincs miért) – kérdezett vissza – a szomszédod vagyok és ha sokat kiabálsz sosem lövünk őzet. Úgyis olyan kevés van már. – Az az erdő kié? – mutattam előre. – Kié lenne? Az enyém, ami mellette van az meg a Tiéd – nézett rám felhúzott szemmel. Felpattantam – akkor tűnjünk innen, mert jön a vadásztársaság hivatásos vadásza és elkap minket orvvadászatért a saját birtokunkon! – Nyugodj már meg, mi vagyunk a vadásztársaság is, a sajátunkon vadászunk, így azután vadkár sincsen. – De hát hogy bírtunk háromezer hektárnyi vadászterületet összehozni? – nyögtem. – Milyen háromezret? Csak 150 hektár a minimum, Te szerencsétlen – vágott hátba a térdnadrágos figura. – Ha ilyen kevés a vad, akkor a teríték is gyenge lesz barátom – mondtam kajánul fájó vállamat tapogatva. – Dehogyis, az erdő hasznából bőven telik, hogy elmenjünk más országokba vadászni, ahol annyi a vad, hogy szó szerint belefulladnak, azért kerítgetnek körbe-körbe minden új erdőt, mint a bolondok.

    A kisördög persze belém bújt és tovább kérdeztem. Hiszen csak nem lehet itt minden olyan gömbölyű, majd kiugrasztom én a nyulat a bokorból. – Nehogy azt hidd, hogy mindent Te irányíthatsz a saját birtokodon! – estem neki. – Majd jönnek a természetvédelem emberei és kiderítik, hogy védelem alá kell helyezni az erdődet, korlátozni kell a gazdálkodást. – Hát jönni, jönnek, de csak az erdő széléig, mert ha beljebb akarnak jönni és azt az én engedélyem nélkül teszik, akkor igen hamar bíróság előtt találják magukat. Látod, a lovasok és a kerékpárosok is tiszteletben tartják a magántulajdont – mondta és lemutatott az erdőbe vezető út sorompóján díszelgő táblákra. 

    Lenéztem és elborzadtam, bele is szédültem a látványba, gyorsan megmarkoltam a les karfáját, de hiába, már zuhantam is lefelé. Estemben még hallottam, hogy a vadászkalapos utánam szól – hová sietsz Hanzi? – azután nagyot csattanva megérkeztem az anyaföldre és erre felriadtam.

    Néztem egy darabig kábán kifelé az ablakon, azután lezártam a gépet, aminek monitorján gombamód szaporodtak a paragrafusok és elmentem … aludni.

    Waldbesitzer Hanzi

  • Hatalmas az erdőpusztulás a Keszthelyi-hegységben (Fatáj online)

    A cikk dátuma August 1st, 2013 admin Nincs hozzászólás
    Hatalmas erdőterületeken nagy mennyiségben kell rövid idő alatt kitermelni a fákat a Keszthelyi-hegységben, mert a 2011-től tartó szárazság következményeként az erdők mintegy kétharmada kipusztult, és mindezek miatt a táj arculata is drámaian megváltozik – közölte a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója.

    Megosztás:
    Megosztás a Facebook-on
    Megosztás az IWIW-en

    Bakonyerdő Zrt. szerint hatalmas erdőterületeken kell rövid idő alatt kitermelni a fát a Keszthelyi-hegységben, ahol a 2011-től tartó szárazság következményeként az erdők mintegy kétharmada kipusztult. MTI Fotó: Varga György

    Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója Gyenesdiáson beszélt arról, hogy a kiszáradás mintegy 4 ezer hektárra terjed ki. A 2011 óta tartó szárazság, valamint a következményeként fellépő gombafertőzés és a szú okozta károk miatt mintegy 100 ezer köbméter fát, elsősorban a több mint 100 éve telepített fenyveseket kell teljesen kivágni másfél év alatt.

    Számos meghívott szakember és hatósági vezető jelenlétében felidézte, hogy a Festeticsek kezdeményezésére, az akkor nagyobb részt kopár dolomithegységből érkező porviharok megfékezésére ültették a fekete- és erdei fenyőket. Az 1930-as években tarra vágott erdőket cserfafajokkal, majd az 1950-es években újabb, nem honos fenyőfajokkal telepítették be, ezeket érinti most a jelentős pusztulás.

    Már a korábbi évtizedekben is észleltek kiszáradást az erdőgazdálkodók, de olyan mértékű pusztulásra még nem volt példa, mint ami 2011-ben elindult. Legnagyobb mértékben a feketefenyők kezdtek kiszáradni, ezzel párhuzamosan az erdei fenyő is pusztulásnak indult, de már a lombos fafajok is károsodtak.

    Már mintegy 100 ezer köbméter fát érint a kiszáradás, ebből 25 ezer a lombos állomány. A helyzet megoldásaként ezeket másfél év alatt szeretnék kitermelni, de a keszthelyi erdészet éves 30-32 ezer köbméternyi kitermelési kapacitását ez jelentősen meghaladja, ezért a kitermelés valószínűleg elhúzódik.


    MTI Fotó: Varga György

    Varga László jelezte: a tömeges kiszáradás miatti “katasztrofális erdőtüzek” megelőzésére is szükség van, de az a céljuk, hogy őshonos lombos fajokkal cseréljék fel a pusztuló faállományt, s a terület egykori változatosságát szeretnék visszaállítani.

    Úgy fogalmazott: valószínűleg “stresszes látvány lesz”, hogy a Balaton felől nemrég még télen is zöld képet mutató hegységből eltűnnek a fenyők és esetleg kopár területek tűnnek fel.

     

    Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója kijelentette: még az egészséges fenyőket is ki kell vágni. Mindezek miatt a tájkép jelentősen megváltozik, de később a dolomittömbre egykor jellemző, őshonos lombos fafajokkal és sziklagyepekkel tarkított élőhelyet alakítanak ki.

    Felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosságot és a turistákat is el kell látni a megfelelő információkkal, mert ma csak azt látják, hogy nagy mértékben pusztulnak az erdők és nyáron is folyik a fakitermelés. Megerősítette, hogy fafajcserére van szükség, el kell távolítani még az egészségesnek tűnő fenyőket is, mert sem természetvédelmi, sem turisztikai célokból nem kívánatos, hogy lábon maradjanak a kipusztult vagy később megfertőződő fák.

    Úgy fogalmazott: haváriahelyzet alakult ki. A tájkép rövid idő alatt jelentősen meg fog változni, de a korábbihoz hasonló, természetesebb élőhelyet kívánnak kialakítani – hangsúlyozta a nemzeti park igazgatója.

    Forrás: Bakonyerdő Zrt.