Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
www.megosz.org
  • Előzetes tájékoztatás a magánerdős közfoglalkoztatás 2017. évi megindulásáról

    A cikk dátuma February 6th, 2017 József Duska Nincs hozzászólás

    Tisztelt Magánerdős Közfoglalkoztatók!

    A közelmúltban számos megkeresést kaptunk a magánerdős közfoglalkoztatási program 2017. évi folytatásával kapcsolatban. Érdeklődésünk alapján az illetékesektől azt a szóbeli tájékoztatást kaptuk, hogy 2017. február közepén várható a közfoglalkoztatási keretösszegek megyékre történő leosztása és ekkor adják meg az idei közfoglalkoztatási programra vonatkozó határidőket és tennivalókat is. Tehát ekkor érdemes a közfoglalkoztatóknak érdeklődni az illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályán a részletekre vonatkozóan.

    Egyébként az előzetes információk szerint, a 2017. március 01-vel induló közfoglalkoztatási programban a magánerdőre vonatkozóan az előző évihez képest nem várhatók változások, nagy valószínűséggel a tavalyi feltételekkel indulhat majd a közfoglalkoztatás.

    A Belügyminisztériumtól reményeink szerint a keretleosztásról és a feltételek közzétételéről tájékoztatást kapunk, amit szintén időben eljuttatunk a magánerdős közfoglalkoztatóknak.

    A MEGOSZ továbbra is mindent megtesz a magánerdős közfoglalkoztatás zökkenőmentes és a törvényes előírásoknak megfelelő működéséért.

    Erdészüdvözlettel:

    Dr. Sárvári János

    ügyvezető elnök

  • Sok helyen hiánycikk lett a tűzifa

    A cikk dátuma February 6th, 2017 József Duska Nincs hozzászólás

    Hiánycikk a tűzifa

    – sok az adminisztráció?

    Magyarországon a tűzifa egy jelentős része külföldről származott, származik: Romániából, Szlovákiából, egy időben pedig még Ukrajnából is jött be fa – mondta egy neve elhallgatását kérő szolnoki férfi, aki jól ismeri ezt a fajta üzletágat. Hogy hogyan jött be? Hát nagy részben illegálisan, azaz nem hivatalosan érkezett be az országba. Megrendelték, a kamion meg házhoz vitte a szállítmány tűzifát, amit lehet, hogy a származási helyén is engedély nélkül termelhettek ki. Csakhogy most megszigorodott a közúti szállítási rendszer, belépett az EKÁER, azaz az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer.

    Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége elnöke megerősítette, hogy valóban nagy a tűzifahiány. Szerinte az ország ellátottsága egyértelműen biztosított lehetne, hiszen rendelkezésre áll az erdőben a megfelelő mennyiségű faanyag. Azonban a fakitermelések folyamatos elvégzését egyre több időbeli és területbeli korlátozás akadályozza, melyhez kapcsolódnak az igen bonyolult, kizárólagosan elektronikus úton üzemelő ellenőrzési rendszerek. Az erdőtervezés a térségünkben több éves késésben van, nem készülnek el időben az erdőtervek, sok helyen csak üzemtervtől eltérő engedéllyel lehetne fát vágni. Ez azonban sok papírmunkával jár, a hatóság nem tudja határidőre elbírálni a kérelmeket, ami elveszi a kedvet a gazdálkodástól.

    A másik befolyásoló tényezőt abban látja, hogy az EKÁER mellett megjelent az EUTR, ami többek között a fa nyomon követésére is szolgál. Ez szintén megnövelte az adminisztrációt, ezért sok magántulajdonos nem is termel, mert nem tud ennek a rendszernek megfelelni. A roppant bonyolult és drága eszközigényű GPS és az erdőben is működő internet-kapcsolattal rendelkező számítógépek nélkül napjainkban a túlbonyolított, egymást szinte teljesen lefedő ellenőrzési és hatósági követelmények miatt nem lehet fát kitermelni. A MEGOSZ elnöke hozzátette: a falusi emberek elzárták a gázcsapokat, mert a gázt nem tudják megfizetni. Az utóbbi öt évben duplájára emelkedett azoknak a száma, akik fával fűtenek, illetve egyre több a mélyszegénységben élő ember, aki kimegy az erdőbe fát lopni.

    Az EUTR-rendszer nem alkalmas arra, amire szánták, nem akadályozza meg a falopásokat, kizárólag a jogszabálykövető erdőgazdálkodók büntetési lehetőségeit teremtette meg. Az erdők tulajdonosait, az erdőgazdálkodókat naponta sújtja a falopások terhe – mondta.

    Hónapok óta tapasztaljuk a tűzifa hiányát – erősítette meg Szőllősi Zoltán, a Téba Tüzép vezetője is. A jászsági vállalkozó kiemelte, a hiány oka, hogy a hazai erdőgazdaságoktól nem érkezik tüzelőanyag az értékesítő telepeikre. Próbáljuk a kapcsolatot tartani az erdőgazdaságokkal, de a tüzelő mégsem érkezik tőlük. Korábban a kistérségi vásárlói igényeket a jászsági erdőkből kitermelt fával is jórészt meg tudtuk oldani, de ez a lehetőség mostanra kiesett. A kialakult helyzet miatt kénytelenek vagyunk viszonteladóktól, esetenként magánerdőkből fát rendelni, azonban a tapasztalat rendkívül kedvezőtlen. A megrendelt áru érkezése bizonytalan még akkor is, ha előleget fizettünk egy-egy vállalkozásnak – mondta Szőllősi Zoltán. A jászsági tüzépekre kénytelenek esetenként külföldről is árut rendelni, ami viszont a tűzifa árát emeli meg nagymértékben. Az, hogy végképp nem omlott össze a piac, nagyrészt annak köszönhető, hogy Erdélyből érkezett, érkezik fa, ennek hiányában nagy gondban lennénk – mondta.

    Forrás: FATÁJ-online; szoljon.hu;

  • MEGOSZ tájékoztató rendezvény Székesfehérváron

    A cikk dátuma February 3rd, 2017 József Duska Nincs hozzászólás

    Tisztelt Magánerő Tulajdonosok és Gazdálkodók!

    Jó érzékkel választotta ki Márton Edit erdész, szakirányító a január végi időpontot egy tájékoztató előadásokat felvonultató szakmai nap megszervezéséhez. Már túl az évindításon az erdőtervezés indító tárgyalásait és terepi felvételeit megelőzve szeretett volna információkat átadni a térségben élő, gazdálkodó magánerő tulajdonosoknak gazdálkodóknak. Az alapgondolat az volt, hogy az erdő tulajdonosa, aki nem feltétlenül szakember, de az erdejét szeretné hosszú távon jó kezekben tudni, hogyan tud az erdőtervezés megkezdése előtt információkat kapni az erdeje kezeléséről a választható lehetőségekről. A helyszín, a Székesfehérvár sóstói tanösvény bejárata melletti Szent Kristóf templom parókiájának előadó terme tökéletes választásnak bizonyult a megjelenő közel ötven erdőtulajdonos számára.

    Az első előadást Mészöly Károly erdőmérnök erdőtervező tartotta, bemutatva a 2017-ben erdőtervezésre kerülő körzet erdeinek főbb adatait, az egyes községhatárok tervezési sajátosságait. Kitért az erdőnevelési feladatokra a fahasználati lehetőségekre, az erdőtulajdonosokat érintő feladatokra, választási lehetőségekre.

    A Pro Silva Hungariae képviseletében Keresztes György erdőmérnök az örökerdő gazdálkodás előnyeit, hátrányai igyekezett bemutatni, felvonultatva a szálalással mát több évtizede kezelt állományok nevelési és fahasználati adatait. Előadását számos fotóval, állományszerkezeti ábrával gazdagította.

    A MEGOSZ képviseletében Duska József erdőmérnök előadásának első felében a Vidékfejlesztési Program már megjelent és a napokban megjelenő erdészeti intézkedéseit ismertetve felhívta a figyelmet a pályázati lehetőségekre, és buzdította a jelenlévőket az erdők kezelésére, fenntartására elkülönített keretek felhasználására. Az előadás második felében egy, már két erőtervezési ciklusban szálaló erdőként kezelt gyertyános kocsánytalantölgyes magánerdő üzemmód váltásának elindítását és két évtizedes kezelését, jövedelmezőségét mutatta be.

    Az előadások befejeztével számos kérdést kaptak az előadók. Legtöbben az erdőtervezés és az üzemmód váltás felől érdeklődtek, de sok megjegyzés vélemény merült fel a fakitermelés és szállítás adminisztrációjának változásairól is. Az eszmecsere baráti beszélgetések keretében folytatódott az ebéd elfogyasztása közben.

    Duska József

    dscf5042

  • Módosult az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek támogatásának kiírása

    A cikk dátuma February 2nd, 2017 József Duska Nincs hozzászólás

    Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek” című (VP5-8.6.2-16 kódszámú) felhívás.

    A Felhívás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA) felhasználását célzó 5. és 6. vidékfejlesztési prioritáshoz, illetve az abból képzett alábbi fókuszterületi célokhoz kapcsolódik a Vidékfejlesztési Programban rögzített módon:

    5C: a megújuló energiaforrások, a melléktermékek, a hulladékok, a maradékanyagok és más, nem élelmiszer jellegű nyersanyagok biogazdasági célokra történő átadásának és felhasználásának megkönnyítése – keretösszege: 1,36 milliárd Ft.

    6A: a diverzifikálásnak, kisvállalkozások alapításának és fejlesztésének, valamint a munkahelyteremtésnek a megkönnyítése – keretösszege: 1,34 milliárd Ft.

    A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 2,7 milliárd Ft.

    A 3.4.1. Műszaki–szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások fejezet A támogatás igénybevételének feltételei alfejezet 3. pontjából a „befejezett ápolásra” szövegrész törlésre került.

    A 4.3. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja fejezet 1. pontjában a támogatási kérelmek benyújtásának ütemezése az alábbiak szerint módosult:
    2016. 04.15-től – 05.16-ig
    2017. 03.01-től – 03.31-ig
    2018. 02.01-től – 02.28-ig

    További információkat a linkre kattintva találnak:    (szechenyi2020.hu)

    Forrás : Erdő-Mező Online