A MEGOSZ kiemelten támogatja a PEFC tanúsítási rendszer magyarországi bevezetését

Mint azt a PEFC témakörében közzétett szeptember 21-i híranyagunkban is jeleztük, az exportra kerülő faanyag és fatermékek vonatkozásában egyre határozottabb elvárás, hogy a fa alapanyag legális fakitermelésből és fenntartható erdőgazdálkodási elvek alapján kezelt erdőből származzon. Ezt tudja bizonyítani a PEFC tanúsítási rendszer, amit szeretnénk minél szélesebb körben a magyar magánerdők jelentős részére is kiterjeszteni. Az ilyen tanúsítással rendelkező faanyag ugyanis a piacon – meglátásunk szerint – jóval magasabb áron lesz értékesíthető.

Ezért a Magánerdő Tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége a korábbi híradásban tett vállalását teljesítve, félmillió forinttal járult hozzá a nemzetközi értékelési eljárás költségeihez, mely eljárás a tanúsítási rendszer bevezetésének utolsó, kötelezően elvégzendő adminisztrációs lépése.

Kérünk és buzdítunk tehát mindenkit, hogy támogassa a PEFC magyarországi bevezetését, amelyről a reszletes-hatter-informaciok linken tájékozódhatnak, illetve közvetlenül Dr. Schiberna Endre részletes tájékoztatást nyújt az alábbi elérhetőségein:

06-20/521-4000, info@pefc.hu

Köszönettel és erdészüdvözlettel:

Dr. Sárvári János

ügyvezető elnök