Tisztelt Magánerdő Tulajdonosok és Gazdálkodók!

 

Legutóbbi körlevelünkben jeleztük, hogy küldünk egy leválogatást is Magyarország Vidékfejlesztési Programja 2014-2020. erdészeti pályázati felhívásairól, amit táblázatos formában mellékelünk.
Látható, hogy a táblázatban az egyes tervezett felhívások címén, leírásán és a kedvezményezetti kör meghatározásán kívül megtalálhatók a teljes futamidőre szóló keretösszegek, illetve az adott felhívás meghirdetésének dátuma is.
A táblázatban leírtakhoz annyi kiegészítést tennénk, hogy reményeink szerint az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások, mobilizálási beruházások” (korábban „Erdő gazdasági értékének növelése”) felhíváson belül alcímként a Fiatal erdők állománynevelése (befejezett ápolás, tisztítás, nyesés) is szerepelni fog jövő évi megnyitással.
Javasolni fogjuk továbbá, hogy az Erdőtelepítési és Erdő-környezetvédelmi pályázatok is jelenjenek meg már 2015-ben.
Ugyanakkor publikussá vált mindazon erdészeti intézkedések, alintézkedések és műveletek részletes leírása, amelyekben már megtalálhatók a konkrét támogatható műveletek, a hozzájuk tartozó egységárak, a beruházási lehetőségek, a támogatás intenzitása és az egyes programokkal kapcsolatos további hasznos információk mindazon intézkedésekre vonatkozóan, amelyek közvetve (képzési, szakmai tanulmányúti, szaktanácsadási) és közvetlenül az erdészetet érintik. Ezt a rendkívül fontos és hasznos ismereteket tartalmazó 15 oldalas anyagot szintén mellékeljük.
Összességében a tervezett felhívások és az azok keretében pályázható tevékenységek, beruházások véleményünk szerint nagyobb mozgásteret jelentenek, mint az előző ciklusban és a tervezett keretek ésszerű felhasználásával, esetleges későbbi szükséges átcsoportosításával a magánerdős fejlesztési célok megfelelően támogathatók.
A MEGOSZ most azon dolgozik, hogy az egyes pályázati felhívások minél egyszerűbbek, rugalmasabbak, pályázó- és gazdálkodó barátabbak legyenek annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrásokat ebben a költségvetési ciklusban minél gyorsabban és maradéktalanul le tudjuk hívni az erdészeti ágazat számára.

Erdészüdvözlettel:
Dr. Sárvári János ügyvezető elnök

08. 28. VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM_ERDÉSZETI FELHÍVÁSOK

08. 28. VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM _ERDÉSZET MŰVELETENKÉNT