FELHÍVÁS magánerdő tulajdonosokhoz!!

A MEGOSZ 18-i Közgyűlését követően Bodor László tagtársunktól az alábbi felhívást kaptuk, amelyet ezúton tisztelettel megköszönünk és közzéteszünk honlapunkon.
FELHÍVÁS!!

Tisztelt Magán Erdőtulajdonos Társaim!

Szövetségünk, a MEGOSZ idei közgyűlésén meggyőződtem arról, hogy a magán erdőgazdálkodás támogatására kiadott jogszabályok és keretösszegeik meghatározásánál, szervezetünk választott vezetőségének döntő szerepe volt.

Az erdőtelepítések, a fiatal erdők ápolása, a NATURA 2000 hálózatba sorolt erdők támogatása, erdőpotenciál helyreállítása stb. érdekében folytatott munkájuk számunkra kedvező pénzbeli, vissza nem térítendő forrásokat nyújtottak és nyújtanak a jövőben.

A közgyűlésen az is egyértelművé vált, hogy a mai társadalmi viszonyok között a magánerdő érdekeit saját magunknak kell megvédeni, helyettünk azt nem teszi senki. Az országban körülbelül 400 000 magánerdő tulajdonos van. Ha mindannyian tömörülünk a szövetségünkbe, szavunkat kormányzati szinten is meghallgatják!

Az említett támogatási pénzek felvétele után a magán erdőtulajdonos becsületbeli ügye, hogy évi 3. 000 Ft tagdíj befizetéssel a MEGOSZ tagja legyen, ezzel erősítve szövetségünket.

Ha nem tette eddig, lépjen be a szövetségbe, hogy a magán erdeinket szebbé, értékesebbé tehessük magunk, unokáink és nemzetünk javára!

Bodor László

magán-erdőtulajdonos