„A JÓ ERDÉSZ AZ ERDŐ SZOLGÁJA”

Luzsi József a MEGOSZ elnöke

Immár 17 éve működik eredményesen a kőteleki Ártéri Erdőbirtokossági Társulat. Pedig a tiszai árhullámok, a jég, a viharok jócskán megnehezítik a gazdálkodást. Ám aki fát ültet, a jövőre gondol s reménykedik.

kőteleki Ártéri Erdőbirtokossági Társulatot 1995-ben alapították magánszemélyek. A speciálisan erdészeti vállalkozást jelenleg 12 tulajdonos jegyzi, fele mint a megalakuláskor, miután a Tiszán túli területek tulajdonosai kiváltak. A három Tisza menti község határában gazdálkodó társulat saját üzemi területe 212 hektárnyi erdő, ezt egészíti ki mintegy 750 hektárnyi, a szakirányításukkal működő integrált terület – tudtuk meg Luzsi Józseftől, aki 1998 óta a látja el az elnöki feladatokat.

Mint mondta, a társulat fő tevékenysége a tartamos erdőgazdálkodás, valamint a komplex erdészeti szolgáltatás az erdőtelepítéstől a felújításon, a gépi szolgáltatásokon és a kitermelésen keresztül egészen a kereskedelemig. A saját és integrált terület fele korlátozott használatú, védett terület. Az erdőbirtokosság az üzemterv szerint évente 8-10 hektár véghasználatot végez. Összes kitermelése az úgynevezett előhasználatokkal együtt 4-5000 köbméter. Körülbelül ugyanennyi fatömeggel lehet számolni, amelyet szolgáltatásként vágnak ki.

A saját, illetve integrált területükön összességében évente 40-50 hektáron végeznek erdőtelepítést, valamint -felújítást. Ami a fafajokat illeti, 65 százalékot képvisel a nemes nyár, illetve a hazai nyár, 18 százalék az akác, 13 a tölgy és 4 százalék az egyéb fafajok területi aránya. Az erdőbirtokosságnak megalakulásakor nem volt alkalmazottja, az átlagos foglalkoztatotti létszám mára azonban elérte a 20 főt, ebből 15 közmunkásként dolgozik. A munkálatok egy jelentős részét alvállalkozókkal végeztetik el, rajtuk keresztül további 15 ember megélhetését biztosítják.

Amit az isten egyik kezével ad, a másikkal elveszi” – fogalmazott az ártéri gazdálkodás nehézségeivel kapcsolatban Luzsi József. Mivel az erdőterületük 80 százaléka hullámtéren található, ez önmagában sok mindent meghatároz. A Tisza egyetlen elöntése egymázsányi komplex műtrágyával egyenértékű tápanyagot terít szét hektáronként, ami biztosítja, hogy az erdő gyorsabban nő, és a faanyag minősége is jobb. Az árvizek, viharok azonban számottevő kockázatokat is hordoznak. Az elmúlt öt évben az elemek többször is jelentős kárt okoztak a gazdáknak, évente emiatt 50-60 hektár erdő pusztult ki. Tavalyelőtt, az év elején például a jeges ár borotválta le a frissen telepített csemetéket. Akkor azt hitték, ennél roszszabb már nem jöhet. Márciusban, áprilisban jelentős költséggel helyreállították a fiatal erdőket, aztán megérkezett a zöldár, amely olyan hosszan tartónak bizonyult, hogy a legöregebbek sem emlékeztek hasonlóra. Utána pedig annyira felmelegedett a hullámtéren a víz, a sekélyebb részeken 30 fokosra, hogy szinte megfőzte a már hatéves kis fákat is.

Mindezek ellenére a gazdálkodás rentábilissá tehető, ezt bizonyítja, hogy az erdőbirtokosság nyereségesen működik – hangsúlyozta az elnök, aki büszke arra, hogy a társulatot megalakulása óta nem szankcionálták, mindig eleget tudtak tenni az erdőtörvényi kötelezettségeiknek. A legértékesebb farönköket egy szolnoki, rétegelt lemezt gyártó cégnek értékesítik, de közeli fűrészüzemeket is ellátnak alapanyaggal. Ezenkívül jutányos áron adnak el fát a környékbeli lakosoknak. A közmunkások igénybevételével csak tavaly ez a mennyiség elérte a 400 köbmétert.

A gazdaságos működést veszélyeztetik a tolvajok

Luzsi József szerint a rendkívüli hidegben minden korábbit felülmúló mértékben lopják a fát, pusztítják az erdőt. Mint mondta, az elszegényedett, magas munkanélküliséggel sújtott vidéki térségekben sok embernek nincs más választása: lopja a tüzelőt, hogy meg ne fagyjon. Az erdőbirtokosság ezen a télen eddig 300 köbméternyi kivágott fáról tett rendőrségi feljelentést, ám ennél több az eltulajdonított mennyiség, ez legalább 3-4 millió forintos közvetlen kárt jelent. Ehhez jön még az újratelepítés, a természetkárosítás és az őrzés-védelem többletköltsége.

A szén-dioxid-kvóta értékesítéséből nem jut pénz

Az erdész sohasem magának ültet fát, hanem a következő generációknak – állítja Luzsi József, aki a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége elnöke is egyben. Szerinte ma Magyarország Európa nemzeti parkjának nevezhető. Épp ezért érthetetlennek tartja, hogy a szén-dioxid-kvóta eladásából egyetlen fillért sem fordítunk erdeinkre. A természetvédelmi korlátozás kompenzációjára is lenne 2007 óta uniós támogatási lehetőség (erdő natura), ám eddig ezt a jogcímet nem nyitották meg – tette hozzá az országos érdekvédelmi szervezet elnöke.

Született: Szolnok, 1959. szept. 16.

Végzettség: erdőgazd. szaktechnikus

Főbb karrierállomások: 1978-tól Nefag; 1998-tól magánerdész, a kőteleki erdőbirtokosság elnöke; 2004-től a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) elnöke, az Országos Erdőtanács tagja, az Európai Erdőtulajdonosok Szövetsége magyar képviselője

Elismerések: Pro Silva Hungária, Rimler Pál-díj

Család: nős, két gyermek apja

Hobbi: vadászat

Forrás:VG Online, FATÁJ Kép:Greguss László Géza/erdészportrék, NAVA

oee.hu után