Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
www.megosz.org
  • Kártérítést kaphatnak az erdőgazdálkodók a természeti károk után (MTI)

    A cikk dátuma October 28th, 2011 admin Nincs hozzászólás
    2011. október 24. – November 1-30. között hektáronként maximum 250 ezer forint támogatást igényelhetnek azok az erdőgazdálkodók, akiknek az erdejében természeti kár keletkezett – közli legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara (MA).
    Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló rendelet értelmében az erdőgazdálkodók mostantól akár minden évben november 1. és november 30. között pályázhatnak, ha kár éri az erdőiket.
    A módosítás során törölték a támogatási kérelmek benyújtására vonatkozó, a támogatandó káreseménytől számított 2 éves határidő. Megszűnt az az előírás is, amely alapján csak a 2007. január 1-je után bekövetkezett természeti katasztrófák kárainak helyreállítására szűkítette a támogatás igénylésének lehetőségét.
    A kifizetési kérelmeket továbbra is a támogatási határozat jogerőre emelkedését követő 2 naptári éven belül kell benyújtani. Az erdők állományának, termőképességének helyreállítását segítő pályázat célja, hogy megkönnyítse az erdőket érő természeti károk – például: tűz, jég, belvíz, aszály – felszámolását, az erdők rekonstrukcióját (például a károsodott faállomány pótlását) és a másodlagos veszteségek megelőzését.
    Támogatást azok az erdőgazdálkodók kérhetnek, akiket az erdészeti hatóság nyilvántartásba vett. Egy pályázó hektáronként legfeljebb 250 ezer forintot – azaz 873 eurót – igényelhet az összesen 2,8 milliárd forintos keretből – tartalmazza az agrárkamarai tájékoztató.

     

  • Rendkívül fontos tájékoztatás!

    A cikk dátuma October 26th, 2011 admin Nincs hozzászólás

    Tisztelt Erdőtulajdonosok, Erdőgazdálkodók!

    Az Erdészeti gépbeszerzési támogatásokat és több más jogcímet is érintően rendkívül fontos jogszabályváltozás lépett életbe (23/2007. FVM rendelet módosításával) a nyár folyamán, melynek következtében sokan eleshetnek a részükre már megítélt támogatástól és ráadásul         3 évre kizárásra kerülnek a teljes EMVA támogatási rendszerből!
    A módosítás lényege, hogy: a 2010.12.23. után jogerőre emelkedett támogatási határozattal rendelkezőknek a kézhezvételtől számított
    *9 hónapon belül*  kifizetési kérelmet kell benyújtaniuk. (Sajnos ez az időszak már elmúlt!) Ha ezt elmulasztják, a teljes támogatást tőlük visszavonják és 3 évre kizárják a teljes EMVA támogatási rendszerből (területalapú, erőtelepítési, beruházási, stb. támogatások).
    Az eredeti pályázati kiírásban a beruházást két éven belül kellett megvalósítani (Így volt ez az erdészeti gép pályázatok első körében, 2009-ben is.)
    Az időközben bekövetkezett változásról sokan nem szereztek tudomást, vagy elkerülte a figyelmüket és ezért abban a  tudatban voltak, hogy két évük van a megvalósításra, a két éven belül pedig össze tudják gyűjteni az előfinanszírozáshoz szükséges pénzt és a saját erőt is!
    Tekintettel arra, hogy a MEGOSZ tagjai közül is sokan érintettek lehetnek, kérjük, sürgősen intézkedjenek a pályázott összeg,  valamint a kifizetési kérelem benyújtás elmulasztás okának egyidejű megjelölésével!!
    Egy lehetséges megoldás a problémára a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 33. §-ának megfelelő alkalmazása lehet, vagyis a közbeszerzési eljárás megindítása az ügyben és erről az MVH haladéktalan tájékoztatása, ami halasztó hatályú.
    Csatoltan megküldjük a 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet és a 98/2011. (VI.22.) sz. MVH Közlemény vonatkozó részeit tájékoztatásul.

    MEGOSZ

  • FONTOS! SÜRGŐS! Előzetes létszámfelmérés a 2012. évi magánerdős közfoglalkoztatási programról.

    A cikk dátuma October 22nd, 2011 admin Nincs hozzászólás

    Tisztelt MEGOSZ Tagok!
    Ma már mindenki előtt ismert, hogy Szövetségünk több évig tartó előkészítő munkájának köszönhetően az idén magánerdőben is megindult a közfoglalkoztatási program, amelyben két lépcsőben lehetett pályázni és összességében közel 1000 fő foglalkoztatása vált így lehetővé. Terveink között szerepel, hogy ezt a programot — lehetőleg zökkenőmentesen és kibővítve –  a következő évben is folytassuk. Ehhez azonban előzetes tájékozódást és adatgyűjtést kell végeznünk a jövő évi várható magánerdős közfoglalkoztatási létszámról. Mindazokat már személyesen megkerestük, vagy a napokban megkeressük, akik idén már sikeres programot indítottak. Ebben a körlevélben azonban most azokhoz fordulunk, akik az idén nem nyújtottak be pályázatot, de 2012-ben terveznek ilyet. Kérjük tehát, hogy akinek ilyen szándéka van, az legkésőbb_*2011. október 26-ig*_   szíveskedjen jelezni a MEGOSZ titkárságnak e-mailben (megosz@mail.datanet.hu), telefonon (06-1-391-42-90), vagy faxon (06-1-391-42-99), hogy kb. hány fő közfoglalkoztatottat szeretne alkalmazni jövőre.A tervek szerint egyébként a jövő évben nem pályázatot, hanem kérelmet kell benyújtani és az erre vonatkozó felhívás várhatóan ez év novemberközepén jelenik majd meg.Kérjük tehát, hogy minél többen jelentkezzenek a programba és tájékoztassanak az abba beállítani tervezett létszámról.

    Köszönettel és erdészüdvözlettel:

    Luzsi József

    elnök

  • Közlemény

    A cikk dátuma October 21st, 2011 admin Nincs hozzászólás

    Tisztelt MEGOSZ Tagok!

    Megjelent a 96/2011. (X. 17.) VM rendelet a 2011. évi körzeti erdő- tervezésre vonatkozó tervezési alapelvekről,valamint az érintett körzeti erdőtervek alapján folytatott erdőgazdálkodásról (Magyar Közlöny 120. szám 30397-30468 oldal).

    Erdészüdvözlettel:

    Luzsi József
    elnök

  • Lezajlott a MEGOSZ szervezésében a vidékfejlesztés erdészeti jogcímeit népszerűsítő országos konferenciasorozat

    A cikk dátuma October 15th, 2011 admin Nincs hozzászólás

    A rendkívül sikeres szentgáli nagyrendezvényt még hat konferencia követte országszerte, ahol a magán erdőtulajdonosok megismerhették az ÚMVP már megnyitott erdészeti pályázati lehetőségeit és tájékoztatást kaptak a közeljövőben megnyíló új erdészeti támogatási programokról. A Szentgáli rendezvényen 250-, Szanyban 58-, Bükfürdőn 59-, Napkoron 112-, Somogyszobon 102-, Kecskeméten 102-, Székesfehérváron 42 magán erdőtulajdonos és gazdálkodó, vagyis összesen 725 fő vett részt a konferencián és az azt követő konzultációkon, ahol hasznos információkhoz jutottak a témában. Eredetileg mintegy ezer embert szerettünk volna megszólítani, de úgy gondoljuk, hogy ennek a több, mint hetven százalékos teljesítése miatt sem kell szomorkodnunk, hiszen a megkérdezett résztvevők véleménye szerint nagyon hasznos volt ez a tájékoztató körút. Ezúton szeretnénk megköszönni a Vidékfejlesztési Minisztérium-, a Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságai-, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint az MgSzH Központ Erdészeti Igazgatósága munkatársainak  a konferenciasorozaton tartott előadásait és az azt követő konzultációkon adott válaszaikat, tanácsaikat. Szintén köszönjük a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által nyújtott pénzügyi támogatást, ami nélkül az előadói körút nem jöhetett volna létre. Meg kell említenünk, hogy a rendezvénysorozat alapötlete az ÚMVP MB Erdészeti Albizottságától származik.

    Az előadásokat tartó kollégák név szerint a következők voltak:

    (a linkre kattintva olvashatók az előadások anyaga)

    Román Gellért ÚMVP erdészeti referens (Vidékfejlesztési Minisztérium

    Lapos Tamás főosztályvezető-helyettes (Vidékfejlesztési Minisztérium)

    Decsák Tamás ÚMVP vidékfejlesztési szakreferens (Vidékfejlesztési Minisztérium

    Dr. Bárány Gábor erdészeti referens (Vidékfejlesztési Minisztérium)

    Nagy-Bozsoky Péter osztályvezető (MVH),

    Szabó Erika erdészeti támogatások jogcímfelelős (MVH)

    Ali Tamás igazgatóhelyettes (MgSzH EI),

    Nagy József osztályvezető (MgSzH EI),

    Holl Katalin MgSzH EI Pályázatkezelési és Támogatási Osztály jogcímfelelős,

    Kelemen Géza osztályvezető (Vas Megyei Kormányhivatal Pályázatkezelési és Támogatási Osztály)

    Reméljük, hogy a jövőben is szervezhetünk hasonló eseményeket a magánerdősök hatékonyabb tájékoztatása érdekében.

     

  • Őszi levelek

    A cikk dátuma October 14th, 2011 admin Nincs hozzászólás

  • XV. ERDŐK HETE 2011. – RENDEZVÉNYSOROZAT A MAGYAR ERDŐKRŐL

    A cikk dátuma October 7th, 2011 admin Nincs hozzászólás

    Az erdő és a fa nemzeti vagyon – mondta Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke Katalinpusztán, a XV. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitányát jelentő ünnepségen. Az idei évben október 3-9. között országszerte több mint harminc helyszínen, erdész szakemberek segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar erdők értékeivel és fenntartható használatuk lehetőségeivel.

    Az ENSZ által meghirdetett Erdők Nemzetközi Éve mozgalom üzeneteivel összhangban, az erdő és a fa nemzeti vagyonként történő hasznosításának bemutatása áll a XV. Erdők Hete rendezvényeinek középpontjában. Október 3. és 9. között országszerte több mint harminc helyszínen vehetnek részt kicsik és nagyok, családok az erdész szakemberek által vezetett programokon. Az elsősorban az erdészeti erdei iskolákban és ökoturisztikai központokban zajló események között lesz kisvasutazás, mikroszkópos terepi vizsgálat, erdei futóverseny, vadászkutya és vadbemutató éppen úgy mint kézműves foglalkozás vagy tudományos igényű konferencia.

    Az Erdők Hete rendezvénysorozatot tizenöt éve az idén fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Országos Erdészeti Egyesület indította útjára. Az erdei iskolák összeállította programokból kinövő országos esemény időpontjáról napjainkban már a vidékfejlesztési miniszter rendelkezik, és a hazai erdők széles körű bemutatását szolgálja. A programok célja, hogy a gyerekek, a családok és az egész hazai társadalom közelebb kerüljön a hazánk termőterületének egynegyedét borító erdőkhöz

    2011-ben külön hangsúlyt ad az Erdők Hete rendezvényeinek, hogy erre az évre hirdette meg az ENSZ az Erdők Nemzetközi Évét. Az Erdők Éve alkalmából hazánkban az erdők fenntartásának felelőssége kap kiemelt hangsúlyt. Magyarország ugyanis abban a szerencsés helyzetben van, hogy határainkon belül nem az erdők fogyására kell ráirányítani a társadalom figyelmét, hanem arra, hogy becsülje meg, tanulja meg értékelni, és felelősen felhasználni ezt a gyarapodó nemzeti értéket. Míg globálisan a dél-amerikai, afrikai és délkelet-ázsiai erdők fogyása a probléma, Európában és hazánkban az elmúlt évszázadban folyamatosan nőtt az erdővel borított terület nagysága. Magyarország száz év alatt megduplázta erdőterületét, amely ma az ország területének több mint egyötödét jelenti, és minden évben több ezer hektár újonnan telepített erdővel tovább növekszik. Az Erdők Hete alkalmából a legnagyobb természeti értéket, valamint megújuló nyersanyag- és energiaforrást egyaránt jelentő erdők fenntartható használatának lehetőségeit mutatják be a hazai szakemberek.

    „Az erdő és a fa nemzeti vagyon” – mondta Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke szeptember 30-án Katalinpusztán, a XV. Erdők Hete nyitányát jelentő ünnepségen, melyen az Ipoly Erdő Zrt. európai uniós támogatással megvalósított ökoturisztikai fejlesztéseit adták át a nagyközönségnek. „Ennek a vagyonnak a használatáról a világ többi országához hasonlóan nem mondhat le Magyarország sem. Faállományunk olyan érték, mely nem csak az ökológiai körforgásnak része, hanem a magyar nemzetgazdaságban is fontos erőforrás, a nemzeti jövedelem egy részének alapja. Az erdők környezeti szempontból is hosszú távon fenntartható kezelése az erdész szakemberek feladata, megóvásukban azonban az egész társadalomnak felelőssége és szerepe van” – tette hozzá a szakember.

    A világon 1,6 milliárd ember, vagyis a Föld lakossága egynegyedének megélhetése függ az erdőktől. Magyarországon ez az arány kisebb, mégis az erdők muknahelyteremtő képessége, vidékfejlesztésben betöltött szerepe komoly lehetőséget jelent a szegénység felszámolásában. Jó példa erre az állami és magánerdőben egyaránt sikerrel zajló, több ezer főt foglalkoztató közmunkaprogram vagy a leginkább rászorulók számára az elmúlt évben is több ezer köbméter téli tüzelőt biztosító program. Az erdők helyes használatát, javainak fenntartható hasznosítását már a gyermekeknek meg kell tanulniuk, hiszen a több száz évig élő erdőállományok esetében a hosszú távú gondolkodás alapvető követelmény.

    Magyarországon a hatályos jogszabályok betartása biztosítja az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát. Az erdőgazdálkodás a fenntartható üzem mintája lehet, melyen keresztül a legteljesebben bemutatható az UNESCO fenntartható fejlődésre nevelés évtizedének (2005-2014) „gazdaság-társadalom-környezet” hármas egysége. Erre kiváló terepet nyújtanak az erdőpedagógia eszközeit használó erdei iskolák.
    A XV. Erdők Hete rendezvénysorozattal kapcsolatos további információk elérhetők a www.oee.hu honlapon.

    “agrarszektor.hu”

  • Fontos, sürgős felhívás!

    A cikk dátuma October 3rd, 2011 admin Nincs hozzászólás

    Tisztelt MEGOSZ Tagok!

    Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 160/2011. (IX. 29.) számú KÖZLEMÉNYE az_*erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről*_, amelyet az az alábbi helyről tölthetnek le:

    http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1602011 

    A támogatási kérelmet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani.

    A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak:_*2011. október 1. – 2011. október 31.*_

    Mivel 2011-ben október 31. munkaszüneti nap, ezért még november 2-ig a kérelem benyújtható. Az elektronikus benyújtó felület nyitva lesz.

    Ügyfélkapun keresztül történő elektronikus benyújtás:

    Az ügyfél a támogatási kérelmét elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással nyújthatja be. Az ügyfélkapuról további információ megtalálható a: http://www.magyarorszag.hu/ugyfelkapu internetes oldalon.

    A kérelem a http://e-kerelem.mvh.gov.hu/ internetes honlapján található elektronikus űrlap kitöltő szolgáltatás segítségével hozható létre, amely a www.mvh.gov.hu, vagy a www.magyarorszag.hu internetes portálon keresztül is elérhető.

    Megjelent továbbá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 158/2011. (IX.28.) számú KÖZLEMÉNYE az_*erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről*_, amelyet az alábbi helyről tölthetnek le:

    http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1582011

    A támogatási kérelmet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.

    A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak:_*2011. október 1. – 2011. október 31.*_

    Erdészüdvözlettel:

    Luzsi József
    elnök

     

  • Akácfából is lehet ébenfa

    A cikk dátuma October 1st, 2011 admin Nincs hozzászólás

    Akácfából is lehet ébenfa

    Ha kell, átalakítják a hazai fafajokat (gyartastrend.hu)2011. szeptember 29. – Magyar fejlesztés hazai alapanyagokból Napjainkban is keresett termék a fa,mind az építőiparban, mind a gyártás területén. Gyakran azonban komoly kihívást jelent a kívánt színelérése, és a felületek későbbi kezelése. Egy magyar szabadalom – a Blokkwood technológia – azonbanáttörést hozhat a fa modifikálása területén.Az 1991-ben alapított Mediator Kft. 1997 óta foglalkozik telített fatermékek kereskedelmével, amelyekbőlkülönböző kertészeti, és egyéb kültéri használatra szánt termékeket is gyártanak. Farkas János, a vállalattulajdonosa, vegyészmérnöki végzettsége és ez irányú érdeklődése miatt úgy döntött, hogy a cég továbbifejlődése érdekében kutatás-fejlesztésbe kezd. A cél egy magasabb, minden tekintetben jobb tulajdonságúfatermék előállítása volt – különös tekintettel a magyar fafajtákra –, amely sem az előállítás, sem a későbbihasználat során nem szennyezi a környezetet, és ebből adódóan nem veszélyesebb a vele való érintkezés,mint magával az eredeti növénnyel.