Temetni kell az erdészeti szakirányítást? (Új Néplap)

2011. február 17. – HÁLÓZAT

Idén a támogatásra a központi költségvetés nem különített el forrást A mintegy 400 ezer magánerdő-tulajdonos érdekében levelet küld a vidékfejlesztési miniszternek Luzsi József, a Magánerdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) elnöke, amelyben kéri az erdészeti szakirányítás nemzeti támogatásának visszaállítását. Mint megtudtuk, a magánerdő gazdák népes táborát több mint négyszáz szakirányító gardírozta, bonyolította például a támogatásokat, a falugazdász-hálózathoz hasonlóan. Ehhez pedig a költségvetés tavaly egymilliárd forint hozzájárulást biztosított, ami a rendszer fenntartási költségeinek körülbelül 40 százalékát fedezte. Idén viszont erre a célra a központi büdzsé nem különített el forrást—Ennek hiányában összeomlik az egy évtizede jól működő rendszer—summázta a szolnoki szakember, utalva arra, hogy ami egyszer tönkrement, azt jellemzően többszörös áron lehet újraindítani. Kérdésként hozzátette: mi lesz így az erdők közcélú szerepével, a vidékfejlesztési jog címek kínálta uniós támogatások kihasználásával, a vidék népességmegtartó képességével?
Luzsi József jelezte azt is, a hónap végére összehívta az ország összes erdészeti szakirányítóját, hogy megvitassák a további tennivalókat arra az esetre, ha a tanács-adói hálózat végleg állami hozzájárulás nélkül maradna.   L. Z.