A megállapodást követő egyeztetés a minisztériumban

Az FVM-MEGOSZ tavaly decemberi megállapodásának egyeztető tárgyalására került sor 2010. március 24-én, amelyen a szaktárca részéről Gőgös Zoltán államtitkár, Dr. Sirman Ferenc szakállamtitkár, Dr. Máhr András szakállamtitkár, Margittai Miklós MVH elnök, Dr. Nagy Dániel főosztályvezető, Lapos Tamás főosztályvezető-helyettes, míg a MEGOSZ részéről Luzsi József elnök, Támba Miklós alelnök és Dr. Sárvári János ügyvezető elnök vettek részt.

A résztvevők a kifizetésekkel kapcsolatban megállapították, hogy a 2009. évi determinációs erdőfelújítási és nemzeti erdőtelepítési pénzek átutalása megtörtént, a nem ellenőrzött NVT-s és EMVA-s erdőtelepítési támogatások döntő része esetében ez szintén elmondható (kérjük mindazon tulajdonosokat, gazdálkodókat, akik esetében ez nem történt meg, hogy haladéktalanul jelezzék a MEGOSZ titkárságának). A nem ellenőrzött és speciális problémákkal nem terhelt erdőtelepítési támogatások kifizetését április végére ígérte a szaktárca. Az „Erdők gazdasági értékének növelése” jogcím vonatkozásában még nem dőlt el, hogy melyik tengely keretében nyitható meg. Az ezzel kapcsolatos PM állásfoglalás március végéig várható. Az erdőtelepítési egységárak felemeléséről szóló MEGOSZ javaslat egy éves késéssel végre Brüsszelben van, döntés fél év múlva várható. Az „Erdészeti potenciál helyreállítása” jogcím támogatási igényeinek kifizetését az MVH március végéig vállalja. Az erdészeti szakirányítás támogatására az idén jelen pillanatban csak 400 millió Ft áll rendelkezésre, aminek a tartalék terhére történő felemelésével kapcsolatban a tárca rövid időn belül döntést hoz és arról Szövetségünket tájékoztatja. Ennek függvényében kerül kialakításra a szakirányítási rendelet, ami reményeink szerint, hasonlóan az „Erdészeti géptámogatás” jogcímhez, májusban hó folyamán lesz pályázható, igényelhető. Az erdőfelújítási (K-1) és nemzeti erdőtelepítési (K-2) támogatások determinációs kifizetését a MEGOSZ a 2010. utáni időszakra is javasolja széthúzni, tekintettel arra, hogy nem minden ebbe a körbe tartozó erdő jut el a befejezési stádiumba az idén. Az FVM álláspontja ebben az ügyben még nem tisztázott.

Dr. Sárvári János

ügyvezető elnök